Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Július 3-án hivatalosan is véget ért a 2024-es tavaszi érettségi, hamarosan pedig érkeznek a ponthatárok. Mutatjuk, mi dolga van még a felvételizőknek.
Két hónapon át, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen több mint 112 700-an vizsgáztak a 2024-es a tavaszi érettségin. A diákok az írásbeliket már májusban letudták, június 5-12. között pedig az emelt szóbelik következtek, amiket végül a középszintű szóbelik zártak.
Bár a nehezén már túl vannak az érettségizők, néhány dologra még oda kell figyelniük a következő hetekben.
Meddig tart az ügyintézés?
Az E-felvételi rendszerében az ügyintézési időszak július 10-ig tart. Eddig lehet:
Fontos azonban tudni, hogy új jelentkezést csak akkor lehet felvenni, ha egy adott szaknak a jelentkezés során már az állami ösztöndíjas formája meg lett jelölve. Ebben az esetben költségtérítéses párját is hozzá lehet adni a jelentkezéshez.
Mikor jönnek a ponthatárok?
A ponthatárokra sem kell már sokat várni, július 24-én ugyanis azok is kiderülnek. Az ország több pontján idén is szerveznek erre az alkalomra ponthatárváró rendezvényeket. A budapesti, a szegedi és a veszprémi Pont Ott Partiról is kikerültek már információk.
Ezen a napon a hivatalos ponthatárokon túl az Eduline-on sorra vesszük majd, hogy mik a legnépszerűbb szakok, megnézzük, milyen képzéseken húzták a legmagasabb ponthatárokat, hová került be a legtöbb elsőéves, de ott leszünk a budapesti Pont Ott Partin is, ahol majd a felvételizőkkel beszélgetünk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.