Használhattok segédeszközöket a szóbeli érettségin?

Hamarosan vége az írásbeli vizsgáknak és jönnek a szóbelik. Mutatjuk, hogy milyen segédeszközöket használhattok.

  • Tornyos Kata

Az emelt szintű szóbeli érettségiket idén június 5-12. között tartják, a középszintű vizsgákat pedig június 17. és július 3. között kell megszerveznie az iskoláknak.

A magyarérettségi szóbeli részén a vizsgaszervezők biztosítanak irodalmi szöveggyűjteményt, történelemből pedig majd középiskolai atlasz lesz bekészítve a terembe.

Matekból csak az emeltesek használhatnak segédeszközt, a vizsgaszervezők biztosítják a tételsorban szereplő feladatokhoz kapcsolódó összefüggéseket tartalmazó képlettárat.

Biológiából emelt szinten a vizsgaszervező biztosítja az Állatismeret és Növényismeret című könyvet vagy ezzel egyenértékű információt tartalmazó egyéb kiadványát, illetve kísérlethez szükséges eszközöket, valamint a projekt bemutatásához szükséges eszközöket. Az összes tárgy részletes vizsgaleírását itt találjátok.

Tételcímek, póttétel, időpontok, segédeszközök, új NAT – ebben a cikkünkben összegyűjtöttünk mindent, amit a júniusban kezdődő szóbeli érettségiről tudni érdemes:

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.