Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár az nem változik, hogy hány százaléktól adják meg a kettest, és hogy mennyit kell elérnetek a jeles eredményhez, az igen, hogy az elért százalékok milyen arányban számítanak bele a felvételi pontjaitokba. Mutatjuk a részleteket.
Február 15-én lejárt a tavaszi érettségi vizsgák jelentkezési határideje. Eddig jelentkezhettek a május-júniusi vizsgákra a végzős diákok mellett azok is, akik előrehozott, pótló- vagy szintemelő vizsgát tennének a tavaszi vizsgaidőszakban.
Az idei érettségik több szempontból is eltérnek majd a korábbi évekétől, megújul többek között a magyarérettségi és új témák kerülnek a matematika és a történelem feladatsoraiba is. Ami viszont nem változik, az az érettségi vizsgák pontozása.
Az elégséges eredményhez vizsgarészenként továbbra is legalább 12, összesen pedig 25 százalékot kell elérnetek közép- és emelt szinten egyaránt, míg jeles eredményt középszinten 80, emelten pedig 60 százaléktól szerezhettek.
A középszintű vizsgák osztályozása 2024-ben a következőképp alakul:
| Középszintű érettségi | |
| 80-100% | jeles (5) |
| 60-79% | jó (4) |
| 40-59% | közepes (3) |
| 25-39% | elégséges (2) |
| 0-24% | elégtelen (1) |
Az emelt szintű érettségié pedig így:
| Emelt szintű érettségi | |
| 60-100% | jeles (5) |
| 47-59% | jó (4) |
| 33-46% | közepes (3) |
| 25-32% | elégséges (2) |
| 0-24% | elégtelen (1) |
Az azonban, hogy a közép- és emelt szintű érettségi eredményei milyen arányban számítódnak bele a felvételi pontjaitokba, 2024-től máshogy lesz, mint a korábbi években. Míg ugyanis eddig a közép- és az emelt érettségin elért százalékok egyaránt 100 százalékban számítottak (tehát egy 85 pontos középszintű érettségi is 85 pontot, és egy 85 pontos emelt érettségi is 85 pontot ért), addig az új rendszerben a szintkülönbség differenciálása érdekében míg az emelt szintű vizsgát továbbra is 100 százalékban számítják, addig a középszinten elért százaléknak csak a kétharmada jár pontok formájában.
Az átszámításhoz a kormány egy táblázatot is mellékelt, ezt itt nézhetitek meg:
| A középszintű érettségi vizsga százalékos eredménye | Felvételi érettségi pontokkéntfigyelembe vehető pontok száma |
| 25 | 17 |
| 26 | 17 |
| 27 | 18 |
| 28 | 19 |
| 29 | 19 |
| 30 | 20 |
| 31 | 21 |
| 32 | 21 |
| 33 | 22 |
| 34 | 23 |
| 35 | 23 |
| 36 | 24 |
| 37 | 25 |
| 38 | 25 |
| 39 | 26 |
| 40 | 27 |
| 41 | 27 |
| 42 | 28 |
| 43 | 29 |
| 44 | 29 |
| 45 | 30 |
| 46 | 31 |
| 47 | 31 |
| 48 | 32 |
| 49 | 33 |
| 50 | 33 |
| 51 | 34 |
| 52 | 35 |
| 53 | 35 |
| 54 | 36 |
| 55 | 37 |
| 56 | 37 |
| 57 | 38 |
| 58 | 39 |
| 59 | 39 |
| 60 | 40 |
| 61 | 41 |
| 62 | 41 |
| 63 | 42 |
| 64 | 43 |
| 65 | 43 |
| 66 | 44 |
| 67 | 45 |
| 68 | 45 |
| 69 | 46 |
| 70 | 47 |
| 71 | 47 |
| 72 | 48 |
| 73 | 49 |
| 74 | 49 |
| 75 | 50 |
| 76 | 51 |
| 77 | 51 |
| 78 | 52 |
| 79 | 53 |
| 80 | 53 |
| 81 | 54 |
| 82 | 55 |
| 83 | 55 |
| 84 | 56 |
| 85 | 57 |
| 86 | 57 |
| 87 | 58 |
| 88 | 59 |
| 89 | 59 |
| 90 | 60 |
| 91 | 61 |
| 92 | 61 |
| 93 | 62 |
| 94 | 63 |
| 95 | 63 |
| 96 | 64 |
| 97 | 65 |
| 98 | 65 |
| 99 | 66 |
| 100 | 67 |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).