Középiskolai felvételi 2024: egy fontos dátum közeleg

Már csak bő egy hét van hátra a jelentkezési határidőig.

A diákok tanulói jelentkezési lapjait az általános iskolák február 21-ig továbbítják a kiválasztott középiskoláknak. Eddig a napig kell összeállítanotok tehát azoknak az iskoláknak a listáját, ahová szeretnétek bekerülni, az első helyen értelemszerűen azzal az intézménnyel, amit a legjobban szeretnétek.

Ha 8 vagy 6 osztályos gimnáziumba jelentkeztek, akkor eddig a napig kell a szüleiteknek a KIFIR rendszerben kitölteni a tanulói adatlapot és a jelentkezési lapokat. Ezt megtehetik ügyfélkapus azonosítással online vagy anélkül is, de ez utóbbi esetben a tanulói adatlapot az Oktatási Hivatal győri címére, míg a jelentkezési lapokat a választott iskolákba kell elküldeni postán.

A döntésben segítség lehet, ha megnézítek a központi írásbeli eredményeit:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.