Középiskolai felvételi 2024: a korábbi évek ponthatárait hol lehet megnézni?

A középiskolai felvételi során a pontok számítása intézményenként eltérő, így a ponthatárokat is nehezebb összehasonlítani.

A középiskolai felvételinél az alábbi módokon számolhatják a pontokat az intézmények:

  • csak az általános iskolai jegyek alapján,
  • az általános iskolai jegyek és a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye szerint
  • az általános iskolai eredmények, a központi írásbeli és az intézmény saját szóbelijén szerzett pontszámok alapján.

A központi írásbeli felvételin mindkét tárgyból - magyarból és matematikából is - 50-50 pontot lehet szerezni. Azokban az iskolákban, ahol kérik a központi felvételi megírását, a diákok összpontszámának legalább felét ennek a vizsgának az eredménye kell, hogy adja. Arról, hogy mindkét tárgyat nézik-e, vagy csak a magyart, vagy csak a matekot, az intézmények saját hatáskörben dönthetnek. Arra is akad példa, hogy az egyik tantárgy pontszámát nagyobb súllyal veszik figyelembe, mint a másik tárgyét. A pontos szabályokat az intézmény felvételi tájékoztatóban találjátok meg.

Középiskolai felvételi ponthatárok

Az Oktatási Hivatal nem gyűjt be adatot arról, hogy egy adott középiskola adott tanulmányi területén mennyi az elérhető felvételi összpontszám, vagy, hogy a felvett tanulók hány pontot értek el. Azonban a túljelentkezések száma a jelentkezés során némi támpontot adhat, hogy mennyire nehéz az általatok kiszemelt középiskolába bekerülni, amit ezen az oldalon nézhettek meg. Az előző évek beiskolázási statisztikáiból látható például, hogy hányan jelentkeztek az adott szakterületre, mennyien jelölték meg első helyen, és végül hány diákot vettek fel.

Ezen kívül célszerű megnéznetek az intézmény honlapját is. Van olyan középiskola, amelynek oldalán elérhetőek az előző évek ponthatárai is.

 

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.