Keresztféléves felvételi: még egy hétig jelentkezhettek

November 15-én lejár a jelentkezés határideje.

  • Székács Linda

Még egy hétig, vagyis 2023. november 15-ig adhatjátok le a jelentkezéseteket, ha valamelyik egyetem februárban induló képzésére szeretnétek járni.

“A jelentkezők legfeljebb hat helyet jelölhetnek meg, ebből hármat díjmentesen. További jelentkezési helyek megjelöléséért 2-2 ezer forint kiegészítő díjat kell fizetniük a jelentkezéskor” - hívják fel a figyelmet a felvi.hu-n.

Ahhoz, hogy a jelentkezésetek érvényes legyen, az Ügyfélkapuban hitelesítenetek kell. Ha még nincs Ügyfélkaputok, itt elolvashatjátok, hogyan igényelhettek.

A feltöltendő dokumentumokról és a keresztféléves felvételi legfontosabb dátumairól pedig itt írtunk le mindent nektek:

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.