Hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkeznétek? Érdemes megismerkedni a KIFIR-rendszerével

Napokon belül indul a középiskolai felvételi jelentkezési időszaka, aminek fontos eleme lesz a KIFIR-rendszer. Mutatjuk, mit kell tudnotok róla

  • Székács Linda

A középfokú iskolák várhatóan október 20-ig teszik közzé a felvételi tájékoztatóikat, ezzel pedig hivatalosan is elindul majd a középiskolai felvételi hosszan tartó folyamata. Ha kilencedik osztályba jelentkeztek, az általános iskolával együttműködve kell leadnotok a jelentkezéseitek, ha viszont már korábban elhagynátok az általános iskolát, és hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba jelentkeznétek, azt az általános iskola nélkül, önállóan is intézhetitek.

A jelentkezéshez a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program felületét kell használnotok, ezért érdemes megismerkedniük a rendszerrel, ami ide kattintva érhető el.

Az egységes felületen értesülhettek a felvételi eljárást érintő aktuális hírekről teendőkről és határidőkről, például a felvételi fontosabb dátumairól, szabályairól és feltételeiről, megtaláljátok majd a központi felvételit szervező intézmények listáját is, illetve később a sorrendmódosítást is ezen a felületen végezhetitek majd el.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.