Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Heteken belül véget ér az idei érettségi szezon, hiszen már csak a szóbeli van hátra a vizsgázóknak. A diákok a vizsga utolsó napján - ami idén hivatalosan június 19. és 30. közé esik, iskolánként eltérően - kapják meg az érettségi bizonyítványukat, ami létfontosságú a sikeres egyetemi felvételihez, hiszen ebből számolják az érettségi pontjaitokat és az esetleges emeltek miatt a többletpontokat is.
Fel kell tölteni a felvi.hu felületére?
Teljesen jogos kérdés, hogy vajon a kézhez kapott bizonyítványt beszkennelve fel kell-e tölteni az E-felvételi rendszerébe, hiszen dokumentumonként eltérőek a szabályozások, amiről korábban itt írtunk. A szabály szerint s a 2006. január 1. utáni magyar érettségi bizonyítványokat és az abban szereplő érettségi vizsgaeredményeket az Oktatási Hivatal online veszi át a köznevelés információs rendszeréből.
Emiatt tehát nincs szükség arra, hogy ti is feltöltsétek a lefotózott vagy beszkennelt eredményeitek.
Ha viszont nem most vizsgáztatok, hanem esetleg 2006 előtt, de most felvételiztek valamilyen képzésre, ti mindenképp töltsétek fel a bizonyítványotok minden oldalát, hiszen ezekhez nem fér hozzá a rendszer. Ugyanez igaz akkor is, ha középfokú szakképzettséget igazoló okleveletek, vagy külföldi érettségi bizonyítványotok van.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).