Felvételi kiskos: mi a különbség a gyakorlati és az alkalmassági vizsga között?

A legtöbb egyetemen – a központi szabályok alapján – nem szerveznek felvételi vizsgákat idén sem, de most is lesznek olyan felvételizők, akiknek fel kell készülniük egy külön megmérettetésre. Sőt, az is lehet, hogy a felvételi pontszámuk múlik majd rajta.

  • Eduline

Az egyetemeken, ha alapképzésre, illetve osztatlan képzésre jelentkeztek, alapvetően nincsenek felvételi vizsgák, a felvételi pontokat a középiskolai eredmények és az érettségi vizsgaeredmények, valamint az esetleg előírt alkalmassági és pályaalkalmassági vizsgák eredménye (megfelelt vagy nem megfelelt) alapján számítják.

Persze az általános szabály alól is van néhány kivétel, ahol a felvételi pontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga eredménye alapján kell megállapítani. Alapképzésben, osztatlan képzésben a következő szakokon szervezhetnek gyakorlati vizsgát:

  • művészet képzési terület minden szakján,
  • művészetközvetítés képzési terület minden szakján,
  • művészeti tanárképzés osztatlan szakjain (pedagógusképzés képzési terület),
  • sporttudomány képzési terület edző alapképzési szakján,
  • a pedagógusképzés képzési terület óvodapedagógus (cigány-roma szakirány) és szakoktató szakján és az osztatlan gyógytestnevelő tanár, testnevelő tanár szakon.

Hány pont jár a gyakorlati vizsgáért?

A gyakorlati vizsgán – intézményi szabályzat alapján – összesen maximum 200 pont szerezhető. A felvételi összpontszámot kizárólag a gyakorlati vizsgaeredmény duplázásával számítják ki, többletpontok hozzáadása nélkül. Az osztatlan kétszakos tanárképzésben a gyakorlati vizsgán max. 100 pont szerezhető - teszi hozzá az aktuális felvételi tájékoztató.

Az, hogy gyakorlati vizsgán pontokat kaptok majd, a legfontosabb különbség az alkalmassági és a gyakorlati vizsga között. Míg előbbin csak "megfelelt", "nem felet meg" minősítés kaptok, utóbbi a felvételi pontszámaitokról dönthet.

Mikor vannak a vizsgák?

Itt nézhetitek meg a 2023-as felvételi időpontokat.

Fontos, hogy a gyakorlati vizsgák egyes egyetemeken, szakokon többnaposak is lehetnek, ezért két vagy több intézmény vizsganapjai ütközhetnek. A szervezés és az időpontok előtt célszerű tájékozódni az érintett intézményeknél, hogy a jelentkező minden megpályázott részt tudtok-e venni a gyakorlati vizsgán.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.