Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, pszichológia – évek óta ez a három szak vonzza a legtöbb felvételizőt. A diákok egy része biztos kézzel ikszeli be a kiválasztott képzéseket az online jelentkezési felületen, mások viszont még végzősként sem tudják, merre tovább. A HVG Diploma 2023 cikke.
Több mint 100 ezren jelentkeztek 2022-ben egyetemekre, főiskolákra. A legtöbb diákot vonzó szakok listája senkinek nem okozhatott meglepetést, az ugyanis kis túlzással évek óta változatlan: az élen évi 9-10 ezer jelentkezővel a gazdálkodási és menedzsment alapszak áll, amelyet a kereskedelem és marketing, a pszichológia, a jogászképzés, a mérnökinformatikus, valamint az ápolás és betegellátás alapszak követ. Bár a legnépszerűbb szakokon jellemzően több mint két-háromezer elsőéves kezd minden szeptemberben, egy részük soha nem szerzi meg a diplomát.
Egy 2020-as kutatás szerint az alap- és az osztatlan szakokon tanulók közül minden harmadik-negyedik anélkül hagyja ott a felsőoktatást, hogy eljutna az abszolutóriumig, de a mesterszakokon is jelentős, 19-20 százalékos a lemorzsolódási arány. Bár a probléma hátterében sokféle tényező áll, ezek egyike a nem megfelelő szakválasztás és (ez alighanem a középiskolai oktatás egyik nagy hiányossága) a pályaorientáció hiánya. Bár ez utóbbit nehéz pótolni, ha némi nyomozás előzi meg a jelentkezés leadását, nagyobb eséllyel lehet megtalálni a megfelelő szakot.
A szaklista
A jelentkezés leadása előtt érdemes minden lényeges információt beszerezni a különböző szakokról, a választék ugyanis hatalmas, a továbbtanulás előtt állóknak több száz lehetőség közül kell választaniuk. Annak sem árt utánanézni, melyik egyetem milyen városokban indít el egy-egy képzést – az ELTE-nek például nemcsak Budapesten, hanem Szombathelyen is, a Pécsi Tudományegyetemnek többek között Zalaegerszegen is van campusa –, és mekkora az önköltség összege.
| A legjobb egyetemek és főiskolák |
A HVG Diploma 2023 kiadványban az összesített intézményi és kari lista mellett képzésterületi rangsorokat is találtok, sőt a legnépszerűbb alap- és osztatlan szakok – például a gazdálkodási és menedzsment, a pszichológia, a gépészmérnöki, az ápolás és betegellátás – hallgatói rangsorát is megnézhetitek. <### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###>Utánajártunk, hol állnak a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban, a Brexit után milyen célországot találtak maguknak a külföldi felsőoktatás felé kacsingató magyar diákok, és milyen lehetőségek közül válogathatnak azok, akik nem elégednek meg a „sima” magyar képzéssel, de nem tudnak vagy nem akarnak külföldön tanulni. Azt a kérdést is megpróbáltuk megválaszolni, milyen kiadásokkal kalkulálhatnak a hallgatók, milyen ösztöndíjakra, támogatásokra számíthatnak, és mekkora esélyük van bekerülni valamelyik egyetemi kollégiumba. A HVG Diploma 2023 különszámát itt rendelhetitek meg. |
A tanegységlistát vagy a mintatantervet is érdemes átnézni jelentkezés előtt: ezekben a dokumentumokban lehet választ találni arra a kérdésre, pontosan milyen tantárgyakat oktatnak a kiválasztott szakon. Aki ezt a lépést kihagyja, azt kellemetlen meglepetés érheti elsőévesként – hallgatói beszámolók szerint előfordul, hogy a továbbtanulási döntésükben biztos felvételizők elsőévesként szembesülnek azzal, hogy a szakjukon matematikát, statisztikát vagy éppen anatómiát is tanulnak majd.
Annak sem árt utánanézni – ebben a HVG Diploma 2023 kiadványa is segítséget ad –, hogy milyen továbbtanulási lehetőségeik vannak a hallgatóknak az alapszakos diploma megszerzése után, milyen mesterszakokra jelentkezhetnek. Legalább ennyire fontos információ az is, milyen gyorsan tudnak elhelyezkedni az adott szakon végzettek, és mekkora a kezdő átlagbérük. Minderről a diplomantul.hu oldalon felsőoktatási intézményenként és képzésenként részletes adatokat lehet találni.
Ha segítség kell
Jó esetben az érettségi évére körvonalazódik a középiskolásokban, nagyjából milyen szakterületen tudnák elképzelni magukat. Akinek azonban halvány elképzelése sincs arról, merre tovább, ingyenes pályaorientációs tanácsadásra jelentkezhet, amelyet Budapesten a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye szervez, míg az ország más részein a megyei pedagógiai szakszolgálatok. Emellett számos coach és pszichológus is kínál magánrendelésen tanácsadást, pályaorientációs workshopot vagy online kurzust.
A teljes cikket a HVG Diploma 2023 kiadványban olvashatjátok el - itt rendelhetitek meg.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).