Itt vannak a mintatételek 2023-as emelt szintű németérettségihez

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2023-as érettségikhez a szóbeli tételeket, témaköröket és az értékelési szabályokat is - itt nézhetitek meg őket.

  • Eduline

Ha jövőre németből vizsgáztok emelt szinten akkor itt nézhetitek meg a kommunikációs szempontok listáját és a nyelvtani szerkezetekét:

Itt az az emelét szintű mintatételeket:

Itt olvashatjátok el az értékelési szempontokat:

Mikor lesznek a tavaszi érettségik?

A tervek szerint a tavaszi érettségi írásbelijei május 5-től (aznap nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgák lesznek) 26-ig tartanak. A magyar nyelv és irodalom írásbeli - azaz az első kötelező tárgy - május 8-án 9 órakor lesz. Az emelt szintű szóbeliket 2023. június 7–14. között, az középszintű szóbeli vizsgákat pedig 2023. június 19–30. tartják majd.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.