Nagyobb szabadságot kellene adni a felvételin az egyetemeknek a Károli rektora szerint

Ma egy gép mondja meg, hogy kit és hova vesznek föl, én azt javaslom, hogy adjunk nagyobb szabadságot egy adott felsőoktatási intézménynek – mondta Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora.

  • Eduline

A rektor, volt igazságügyi miniszter, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Inforádió Aréna című műsorában más témák mellett arról is beszélt, hogy jó lenne, ha az egyetemek és főiskolák a hallgatók kiválasztásánál nagyobb szabadságot kapnának.

„Ma egy gép mondja meg, hogy éppenséggel kit és hova vesznek föl. Én azt gondolom, hogy talán szakok alapján kellene döntést hozni, hogy például egy meghatározott szaknál adjunk nagyobb szabadságot egy adott felsőoktatási intézménynek. Vannak javaslataim, amit a kormányzat elé szeretnék majd vinni – nyilván azt követően, hogy megfelelő fórumokon megvitattam. Ma minden egyes hallgató be tud jelenteni hat felvételi helyet. Ebből hármat ingyen tud, további háromért pedig még plusz fizetnie kell. Utána majd a gép fog szortírozni, hogy ki hova megy” - magyarázta.

A volt igazságügyi miniszter szerinte bizonyos tevékenységekért többletpontokat kellene adni. „Maga egy felsőoktatási intézmény, például a református egyetem, tudja azt mondani, hogy aki ezt és ezt tudja még, az nála plusz pontot fog kapni. Vannak javaslataim, amiket szeretném, ha meg tudnánk vitatni. Akár a tanító- és a tanárképzésnél, az óvodapedagógusoknál. Sajnos, még javulásra van szükségünk, nagyon fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk és vitát folytassunk. Miért van kevés tanító, miért van kevés pedagógusunk? Nem csak a bérekről van szó, hozzá kell tenni, hanem főleg a társadalmi presztízsről, amit szintén nagyon fontosnak tartok, milyen védelmet kapnak a tanárok, a pedagógusok, ez is fontos” - mondta.

Hozzászólások

Nem minden iskolában emelkedett 10 százalékkal a pedagógusok fizetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.

OKM: mikor lesznek 2026-ban?

A digitális országos kompetenciamérést az iskoláknak 2026. március 23. és 2026. május 29. között kell lebonyolítani a Hivatal által meghatározott ütemezés szerint.