Ingyenes nyári tábor leendő érettségizőknek: itt már most készülhettek 2023-ra

Ne csak a végzősöknek fontos az érettségi, hiszen hamar eltelik egy-két év a vizsgákig. Mivel sosem árt időben kezdeni a felkészülést, mutatunk egy ingyenes nyári programot tizenegyedikeseknek - ilyen egy tábor, ahol az érettségifelkészülés a téma.

  • Eduline

Ti is 2023-ban érettségiztek? A Studium Generale, a Budapesti Corvinus Egyetem érettségifelkészítő csapata idén is szervez felkészítőtábort, ahova minden most tizenegyedikes, érettségi előtt álló diák jelentkezhet az ország bármely pontjáról.

Mikor és hol lesz?

A tábor július 17-től július 24-ig tart - áll az esemény Facebook-oldalán. A program Szombathelyen lesz, csak az utazásotok költsége az egyetlen, amit nektek kell finanszíroznotok, a tábor ugyanis ingyenes.

Mit és hogyan lehet majd tanulni?

Matematika, történelem és közgazdaságtan tantárgyakból tartanak felkészítőt, és a táborban ezek valamely kombinációját választhatjátok - mondták el az Eduline-nak a szervezők. Maximum két tantárgy választható, egy tantárgy választása esetén olyan 5-6 fős csoportba kerülnek a diákok, ahol az egész tábor alatt, az órákon és előadásokon az adott tárgyat tanuljátok.

Ha két tantárgyat választotok, akkor a csoport óráinak fele az egyik, a másik fele a másik tantárgy tanulásával telik.

A táborozók minden nap 2x3 órában tanulhatják majd az általuk választott tárgyakat.

A tömény tanulás mellett persze a szervezők minden napra készülnek valami plusszal, így nem lesz "üres járat". Például lesznek alternatív előadások, csapatépítő játékok és sportolás is.

Hol és hogyan lehet jelentkezni?

Ha elmennétek a táborba, annyi a dolgotok van, hogy ezt a formot kitöltitek június 10-én 23:59-ig.

Itt találjátok a jelentkezési lapot.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.