Ez a "mumustárgy" az érettségin: ebben a percben több mint 70 ezren kezdték el a matekérettségit

Ebben a percben megkezdődött a matekérettségi, a diákoknak középszinten 180, emelt szinten 240 percük van kitölteni a tesztet.

  • Eduline

A középszinten érettségiző diákoknak két feladatsorral is meg kell birkózniuk: az első részre 45 perc, a másodikra 135 perc áll rendelkezésükre. Összesen 100 pontot szerezhetnek a vizsgán, 30 pontot kaphatnak az első részre, 70 pontot a másodikra.

A matekérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

Matekból az emelt szintű írásbeli 240 perces. Ez is két részből áll, a diákok azonban az időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják. Az I. rész négy feladatból áll, ezek több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. rész öt, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Milyen témakörök fordulhatnak elő középszinten?

  • Gondolkodási módszerek, halmazok, logika, kombinatorika, gráfok 20%
  • Számelmélet, algebra 25%
  • Függvények, az analízis elemei 15%
  • Geometria, koordinátageometria, trigonometria 25%
  • Valószínűség-számítás, statisztika 15%

A mai nap folyamatosan frissülő tudósítását itt követhetitek:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.