Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Idén is megszervezte az országos próbaérettségi napját a Studium Generale. Azok, akik esetleg lecsúsztak róla, most nálunk kitölthetik matekból, töriből és közgazdaságból is, emelt és középszinten is.
Ha kipróbálni magatokat mással is, nem csak a jó öreg OH-s feladatsorokkal, akkor csak nyissátok meg vagy akár nyomtassátok ki az idei próbaérettségi feladatokat, vegyétek elő a számológépet és a négyjegyű függvénytáblázatot, és minden érettségi szabályt, időtartamot betartva - töltsétek ki a feladatsort.
Matekérettségi
Ne feledjétek, a próbaérettséginek csak akkor van értelme, ha betartjátok az érettségi szabályokat. Középszinten például az első részre 45 percetek, a másodikra 135 percetek van. Fontos, hogy a második részt csak az első elvégzése után kezdhetitek el, utána már nem térhettek vissza a rövid feladatokhoz. A megoldáshoz nem programozható számológépet és függvénytáblát használhattok.
Itt vannak a feladatsorok és a megoldások is.
Töriérettségi
Próbáljátok betartani az érettségi szabályait: üljetek le egy nyugodt helyre, ahol senki nem zavar titeket. Annyi időt adjatok magatoknak, ahány percetek "élesben" lesz, és persze tegyétek el messzire a telefont, és persze Google-t használni sem ér.
Itt találjátok a közép- és az emelt szintű feladatsorokat és a megoldásokat.
Közgazdaságérettségi
Ha nem voltatok ott a hétvégi próbaérettségin, de kipróbálnátok, hány pontot érnétek el, ha ma lenne a vizsga, itt az alkalom - közgazdasági ismeretek szakmai ágazati próbaérettségi vizsga közép- és emelet szinten.
Itt vannak a feladatsorok és a megoldások is.
| Miért "néma" a magyarok fele? |
Érdemes-e már gyerekkorban elkezdeni a nyelvtanulást? Mire jó a „babaangol” és az „ovis német”? Milyen két tannyelvű iskolák működnek Budapesten, és milyen képzést kínálnak? Mennyibe kerül a nulláról eljutni a B2-es szintig? Ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk a HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványában, amely a nyelvvizsga előtt állóknak is segít. <### articleImage ImageID= CMSCaption="[[ Képelem () ]]" ###><### /articleImage ###>Hogy könnyebb legyen választani, összehasonlítottuk a legnépszerűbb vizsgatípusokat, megnéztük a feladatokat és az árakat, sőt még a szakmai és az online nyelvvizsgákat is. És persze annak is utánajártunk, miért „néma” – vagyis miért nem beszél idegen nyelveket – a magyarok fele. A HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványt keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.