Megvannak a keddi matekérettségi feladatsorai és hivatalos megoldása

Nyilvánosságra hozta a keddi matekérettségi feladatsorait és megoldásait az Oktatási Hivatal.

  • Eduline

A középszintű matekérettségi feladatsorát és hivatalos megoldókulcsát itt nézhetitek meg, az emelt szintű feladatsorét pedig itt.

Matekból középszinten 183 helyszínen 2237, emelt szinten 23 helyszínen 164 vizsgázó érettségizett - sőt volt, aki az angol nyelvú feladatsort töltötte ki.

A  középszintű írásbeli 180 percig tart. A vizsgázók először (45 perc alatt) az I. feladatlapot, majd (135 perc alatt) a II. feladatlapot oldják meg; a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be.

Az emelt szintű írásbeli 240 perces, a diákok tetszésük szerint oszthatják be az időt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.