Nemsokára indul az egyetemi felvételi, mutatjuk a legfontosabb határidőket

Hamarosan indul a keresztféléves felvételi - méghozzá új pontszámítási szabályokkal. De pontosan meddig lehet majd beadni a jelentkezést?

  • Csik Veronika

A 2022 februárjában - vagyis keresztfélévben - induló képzések felvételi tájékoztatója október közepén jelenik meg. Ebben találjátok majd a szakok pontos követelményeit és a pontszámítási szabályokat, a többletpontok listáját.

Most már számít a katonaság

A nemrég bejelentett kormányzati döntés alapján 16-64 többletpontot kapnak azok a felvételizők, akik az egyetem előtt a honvédségnél szolgálnak.

A jelentkezés október közepén indul, és november 15-ig tart. A ponthatárokat január második felében hozzák nyilvánosságra, ekkor derül ki, hogy bejutottatok-e az általatok megjelölt szakra.

A keresztféléves felvételin is legfeljebb hat helyet jelölhettek meg. Alap-, osztatlan- és mesterképzésre, valamint felsőoktatási szakképzésekre lehet jelentkezni.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.