Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A vírus miatt idén is elmaradtak a hagyományos év végi és felvételi vizsgák a brit iskolákban, 2020 után ismét a tanárok döntöttek a jegyekről. A szülők sok iskolában megpróbálták beleszólni a döntésbe.
A magániskolai tanárok csaknem egynegyedét próbálták meg a szülők A-level és érettségi jegyek miatt befolyásolni, ez a szám kétszer annyi, mint a hátrányos területek iskoláiban - írja a BBC.
A statisztikák, amik 3200 tanár válaszai alapján készültek, megmutatták, hogy a magániskolák tanárai kerültek a legnagyobb kényszerhelyzetbe, volt olyan iskola is, ahol a szülők 23%-a próbált meg beleszólni a döntésbe. A kutatásból kiderült, hogy nagy a szakadék az állami iskolák között is: a jobb helyzetű területek tanárainak 17%-a szembesült a szülők nyomásával, szemben a hátrányos helyzetű térségekkel, ahol ez 11% volt.
A felmérés szerint az egyetemre jelentkezők fele aggódik amiatt, hogy a járvány okozta zűrzavar és furcsa osztályozási rendszer negatívan befolyásolja esélyüket a felvételiben – ez tavaly is hasonló volt. Az oktatási szakértők szerint, vannak szülők is, akik azzal fenyegetőznek, hogy ügyvédhez fordulnak.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.