Közel negyedével nőtt a felvételizők száma Nyíregyházán is

Az egyetemen még számítanak arra, hogy a pótfelvételiben még többen jelentkeznek majd hozzájuk.

  • Eduline

Az általános felvételi eljárásban 869-en jutottak be a Nyíregyházi Egyetemre

- közölte az intézmény. Ebből 750-en állami ösztöndíjas formában kezdhetik el az egyetemet. Hozzátették, hogy levelező tagozatra felvett hallgatók száma 471, a nappali tagozaton pedig 398-an fognak tanulni.

Az összes ponthatárt itt nézhetitek meg.

Az egyetemen a népszerűségi sorrend a következő: gazdálkodási és menedzsment, óvodapedagógus, programtervező informatikus, mezőgazdasági mérnöki, valamint repülőmérnöki szak. Az osztatlan tanári szakok közül a történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára, az angol nyelv és kultúra tanára, a testnevelő tanár, valamint a rajz- és vizuáliskultúra-tanár volt a legkeresettebb. De sokan érdeklődtek a tanító, és csecsemő- és kisgyermeknevelő szakjaink iránt is.

Van, ami megmarad az elmúlt két évből. A nyíregyházi intézmény közölte, a szakirányú továbbképzéseket hibrid formában indítják, ami azt jelenti, hogy az előadások online, a szemináriumok pedig személyesen lesznek majd. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.