Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A korábbi évekkel ellentétben idén a felvételizők csupán annyit tudhattak meg az üzenetből, hogy hányadik helyre sikerült bekerülniük.
Több egyetemi csoportban is felzúdulást keltett a ponthatárok kihirdetése után kiküldött sms formája: hosszú évek gyakorlatától eltérően idén olyan üzenetet kaptak a felvételizők, amelyben nem szerepel, hogy konkrétan melyik egyetemre vagy főiskolára vették fel őket, pusztán az, hogy hanyadik helyen megjelölt képzésről van szó - erről egyébként az Azonnali is írt.
Az üzenetből még annyi derül ki, hogy a részletek megtalálhatók az E-felvi oldalán.

Az új forma miatt a szokásostól eltérően jóval kevesebben osztottak meg screenshotot az sms-ükről, hiszen ebből gyakorlatilag semmi nem derül ki mások számára. Sőt egyes csoportokban olyan felvételizők is akadtak, akik már nem emlékeztek rá, mit jelöltek meg a második vagy a harmadik helyen, a Felvi túlterheltsége miatt pedig a rendszerben sem tudták egyből ellenőrizni, melyik egyetemnek vagy főiskolának lettek a gólyái.
Az összes ponthatárt itt nézhetitek meg.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.