Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megnézhetitek, hogyan alakult a felvételizők helyzete az előző évben, és hogy idén mire számíthattok.
Több mint 17 ezren felvételizek 2021-ben valamely bölcsészettudományi képzésre, közülük valamivel több mint 12 ezren első helyen jelölték meg a kiválasztott szakukat, közel 16 ezren állami képzésre adták be a jelentkezésüket. A Felvi statisztikái alapján mutatjuk a bölcsészettudományi szakokra vonatkozó számokat.
A pszichológia mellett az anglisztika szak népszerűsége továbbra is töretlen: több mint 2500-an adták be a jelentkezésüket idén, de a közösségszervezés szakra jelentkezők száma is majdnem eléri a kétezret.
A következőkben megnézhetitek, hogy a tíz legnépszerűbb bölcsészettudomány képzésre hányan jelentkeztek idén, mennyi felvételizőt vettek fel tavaly, illetve mutatunk néhány példát arra is, hogy mennyi volt a ponthatár a különböző felsőoktatási intézmények nappali munkarendű, államilag támogatott alapszakjain.
Pszichológia - idei jelentkezők száma/tavaly felvettek: 5854/1335
Anglisztika - 2527/1140
Közösségszervezés - 1899/646
Szabad bölcsészet - 1003/322
Keleti nyelvek és kultúrák - 964/453
Történelem - 817/321
Germanisztika 600/334
Pedagógia - 471/113
Magyar - 440/186
Újlatin nyelvek és kultúrák - 375/182
A pontszámítással kapcsolatos összefoglaló cikkünket itt, a 2021-es felvételi legfrissebb híreit pedig itt találjátok.
| Idén felvételiztek? Várjátok velünk a ponthatárokat! |
Ahogy már megszokhattátok, mi is készülünk az idei ponthatárhúzásra. Este nyolc órakor jövünk a ponthatárokkal - így megtaláljátok nálunk az összes egyetem összes képzésének végleges pontszámát. Ezen felül statisztikákkal és elemzésekkel is készülünk, amiből megtudhattok mindent az idei felvételi eredményeiről, pontszámairól és a hamarosan elinduló pótfelvételiről is. Ha szeretnétek megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozzatok fel hírleveleinkre és kövessetek minket Facebookon!
|
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.