Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Csütörtökig van időtök, hogy pótoljátok a még hiányzó dokumentumaikat, illetve - egyetlen alkalommal - sorrendet módosítsatok. Azonban van négy olyan kérdés, amit mindenkinek fel kell még tennie az utolsó napokban, hogy ne apróságon bukjon el a felvételi.
Jó a sorrend?
Ha nem, akkor egyetlen alkalommal - csütörtökig - módosíthatjátok a jelentkezéskor megadott sorrendet. Fontos, hogy a változtatások az elküldött kérelmek feldolgozása után jelennek meg az ügyintézési felületen. A sorrendmódosításkor csak a jelentkezéskor megadott szakokat lehet átrendezni vagy törölni, új képzést már nem vehettek fel. Erről bővebben itt olvashattok.
Minden stimmel?
A személyes adatok változását szintén csütörtökig jelezhetitek az E-felvételi személyes adatok menüpontjában. Egyes személyes adatok módosítását dokumentummal is igazolni kell (például névváltozás, állampolgárság változása).
Minden pluszpont megvan?
Mivel a többletpontokról nem küldenek idén sem külön felszólítást, nektek kell ellenőriznetek, hogy minden bizonyítványt és oklevelet, versenyeredményt és igazoló papírt feltöltöttetek. Ma még a frissen szerzett nyelvvizsgátok adatait is megadhatjátok - a 2021-es pontszámítási szabályokat itt nézhetitek meg.
Minden megvan, amit az egyetem kért?
Nem mindegy, hogy milyen szakra és melyik egyetemre jelentkeztetek. Ne felejtsétek el még egyszer átnézni a levelezéseteket vagy a felvételi fiókotokat, mert ezeket a dokumentumokat külön kérhetik az egyetemek. Ebben a cikkben összeszedtük azokat a papírokat, amiket külön kérhetnek az egyetemek.
A 2021 szeptemberében induló képzések ponthatárait várhatóan július 22-én hirdetik ki. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, már aznap este SMS-t is kapnak az eredményről. A besorolási döntés - amely tartalmazza, hogy mely képzésen kezdhetitek meg tanulmányaitokat szeptemberben - legkésőbb augusztus 5-től a Felvin lesz elérhető.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).