Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mikor nézhetitek meg az írásbeliteket, és milyen szabályok vonatkoznak a vizsgadolgozatok megtekintésére vagy a reklamációra? A vizsgák utáni legfontosabb kérdésekre válaszolunk.
Az idei speciális szabályokat összegző rendelet értelmében a kijavított írásbeli érettségieiteket 2021. május 31-én (hétfőn) vagy június 1-én (kedden) nézhetitek meg.
De hol is lehet megnézni a dolgozatokat?
Ha egy középiskolában jelentkeztetek, a dolgozatot (közép- és emelt szinten egyaránt) a középiskolában nézhetitek meg. Ha a egy kormányhivatalban, akkor a vizsgabehívótokon megjelölt helyen lapozhatjátok át a dolgozataitokat közép- és emelt szinten egyaránt - a hivatalok listáját itt nézhetitek meg.
Ha nem tudtok elmenni a megtekintésre, egy szabályos meghatalmazással egy rokon vagy ismerős is megnézheti a kijavított dolgozatotokat. Természetesen a meghatalmazott másolatot is készíthet az éettségitekről. Ha azonban senki nem nézi meg a dolgozatotokat, az írásbeli vizsga eredményéről az érettségi vizsgabizottság tájékoztató értekezletén fognak tájékoztatni benneteket.
Fellebbezés, észrevétel és ponthalászat?
Idén az észrevételeiteket elektronikus úton is elküldhetitek, de meg kell érkeznie legkésőbb 2021. június 2-án 16 óráig. Az észrevétel benyújtási határideje ugyanis jogvesztő.
A benyújtott észrevételeknek nincs formai követelménye - írja az Oktatási Hivatal. Viszont észrevétel kizárólag a javítási, értékelési útmutatóban foglaltaktól eltérő javítás vagy az értékelés számszaki hibája esetén tehettek.
Hogy néz ki az észrevétel a gyakorlatban?
Ha észrevételt tettetek, akkor az írásbeliteket az igazgató egy másik szaktanárral a javítási, értékelési útmutató alapján felülvizsgáltatja. Az igazgató gondoskodik arról, hogy az előzetes értekezleten helyettes szaktanár álljon rendelkezésre az észrevételben foglaltak elbírálására. A vizsgadolgozatot elsőként javító szaktanár ebben nem vehet részt.
Azonban ne feledjétek, a vizsgálat a dolgozatnak csak arra a részletére terjedhet ki, amelynek javítására az észrevételt megfogalmaztátok. Az érintett feladat felüljavítása során pedig az eredetileg megállapított pontszámtól pozitív és negatív irányba is el lehet térni.
Az idei vizsgaszezon első hetének feladatlapjait és megoldásait itt, a második hét vizsgáinak hivatalos javítókulcsait pedig itt nézhetitek meg.
A 2021-es érettségi azonban még nem ért véget - folyamatosan frissülő cikkeinket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).