Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tech-függőségről és a vizsgaszorongásról is kaptak egy-egy szöveget az angolból emelt szinten érettségizők, akiknek 70 percük van arra, hogy megoldják az írásbeli olvasott szöveg értését tesztelő részét.
A vizsgázóknak összesen négy feladatot kell megoldaniuk 70 perc alatt – két szöveg aktuális témáról, a képernyőfüggőségről és a vizsgára készülők szorongásáról, valamint annak okairól szól.
Az angolból emelt szinten érettségizőknek egy négy részből álló feladatsort kell kitölteniük, erre négy órájuk van. Ezekkel tesztelik olvasottszöveg-értési, nyelvhelyességi, hallottszöveg-értési készségüket, valamint íráskészségüket.
Az emelt szintű vizsga összpontszáma kereken 120 pont, minden feladatsor 30 pontot ér.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.