Milyen szintű nyelvtudásra van szükségetek, hogy könnyedén megoldjátok az angolérettségit?

Mennyivel várnak el többet emelt szinten, mint a középen? Mutatjuk.

  • Eduline

Középszinten az Európa Tanács skálája szerinti B1-es szintnek kell megfelelnetek, míg ha emelt szinten vizsgáztok, a B2-es szintnek megfelelő tudással kell rendelkeznetek. 

A B1-es szinten alapvető elvárás, hogy megértsétek a fontosabb információkat, olyan szövegekben, amelyek a hétköznapi életetekhez kapcsolódhatnak. (pl. iskola, szabadidő, munka). Ezen felül a diákok képesek külföldiekkel kommunikálni mindennapi helyzetekben. 

Egyszerű, összefüggő szöveget kell alkotnotok olyan témákban, amelyeket ismertek, vagy az érdeklődési körötökbe tartoznak. Ez azt jelenti, hogy be kell számolni eseményekről, élményekről, érzelmekről és törekvésekről. Rövid magyarázatot kell fűzni eseményekhez, jelenségekhez, indokolni kell különböző álláspontokat és terveket. 

Emelt szinten, már változatosabb és konkrétabb szövegeket és gondolatmeneteket is meg kell értenetek. Nem okozhatnak gondot a hosszabb, összetettebb érvelések sem, illetve folyamatosan és természetes módon kell kifejeznetek magatokat. A szövegalkotások során részletesen és világosan kell írnotok a mélyebb témákról is. Ugyanez vonatkozik a vélemény kifejtésre is, amit minden esetben indokolnotok kell, illetve látni az árnyaltabb témák pro és kontra oldalát is.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.