Pontozás a matekérettségin: középszinten kevesebb a maximum, mint emelten

A középszintű vizsgán a rendelkezésetekre álló idő is kevesebb egy órával, mint emelt szinten.

  • Tóth Alexandra

A középszintű matekérettségi két részből áll, ezek megoldására összesen 180 percetek lesz. Az első vizsgarész 45 perces, a második rész megoldására pedig 135 perc áll majd a rendelkezésetekre. Az írásbelin összesen 100 pontot lehet gyűjteni: az első feladatrészben 10-12 rövidebb feladattal maximum 30, a másodikban pedig 5 hosszabb, összetetteb feladattal maximum 70 pontot szerezhettek. 

Mi a helyzet emelt szinten? 

Az emelt matekérettségin 240 percetek van megoldani a feladatsorokat. A középszinttel ellentétben itt mindenki maga oszthatja be az idejét, és a feladatokat is tetszőleges sorrendben lehet megoldani. Az első részben négy feladattal legfeljebb 51, a második részben pedig legfeljebb 64 pontot lehet összegyűjteni (feladatonként 16-ot), ami azt jelenti, hogy a feladatok kimaxolásával összesen 115 pont szerezhettek. 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.