Az első hét menetrendje: a 2021-es tavaszi érettségi szezon május 3-án kezdődik

Holnap kezdődik a 2021-es tavaszi érettségi időszak, mutatjuk a menetrendet az első hétre.

  • Csik Veronika

A 2021-es tavaszi érettségi szezon május 3-án kezdődik - az öt fő tantárgy vizsgáival, azaz a magyarral, a matekkal, a történelemmel, az angollal és a némettel.

Idén május 3-án elindulnak az írásbeli vizsgák, és május 25-én az olaszérettségivel zárulnak. Fontos, hogy a tanév és az érettségi rendje alapján idén is 9-kor kezdődnek majd a vizsgák az első héten. Míg 2020-ig a vizsgák az első héten is 8-kor kezdődtek, addig tavaly a járványügyi helyzet miatt egy órával későbbre tették a vizsgakezdést - úgy tűnik, ez továbbra is marad az öt fő tantárgy esetében. A második héttől a délelőtti és a délutáni vizsgák is az "eredeti" reggel 8-as és délután 2-es időpontban kezdődnek majd.

Az első hét legfontosabb dátumait itt találjátok:

Mikor jönnek a megoldások?

Magyarból, matekból, töriből és angolból a középszintű feladatok szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldókulcsét már a vizsgák napján megnézhetitek majd nálunk. Az emelt szintű vizsgák és a hivatalos megoldókulcsok pedig a vizsgák kezdete után, pontosan 24 óra múlva jelennek majd meg.

Holnaptól indul az érettségi közvetítésünk is. Kövessétek a 2021-es vizsgákról folyamatosan frissülő tartalmainkat.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.