Milyen szintű tudás kell a németérettségin közép- és emelt szinten?

Utánajártunk, milyen szinten kell tudnotok németül írni, szöveget érteni és helyesen beszélni a különböző szinteken, ha ebben az évben érettségiztek.

  • Tóth Alexandra

Középszint 

A középszintű németérettségi az Európa Tanács skálája szerinti B1-es szintnek felel meg. Ez követelményben azt jelenti, hogy meg kell értenetek az olyan egyszerűbb szövegeket, amik a hétköznapjaitokhoz, illetve gyakori élethelyzetekhez tartoznak. Ilyen témák például az iskolai élet, a család vagy a szabadidős tevékenységek is. Ezen felül tudnotok kell, hogyan kell kommunikálni külföldiekkel mindennapi helyzetekben - például, ha útbaigazítást kérnek tőletek az utcán. 

Szövegalkotás szempontjából az elvárás felétek, hogy egyszerű, de összefüggő szöveget tudjatok írni olyan dolgokról, amiket ismertek vagy az érdeklődési körötökbe tartoznak. Ez azt jelenti, hogy be kell tudnotok számolni olyan eseményekről vagy érzésekről, amiket átéltetek, illetve a véleményeteket is kikérhetik egy-egy témával kapcsolatban. 

Emelt szint 

Az emelt szintű érettségin már egy kicsit többet várnak el tőletek a mindennapi életben való kommunikációnál. Ez már egy nyelvvizsga B2-es szintjének felel meg nehézségben, ami azt jelenti, hogy konkrét és elvont témájú szövegeket is meg kell értenetek. Nem okozhatnak gondot a hosszabb, illetve összetettebb érvelések sem. Ezen kívül részletes és világos szövegeket kell létrehoznotok akár különböző témákon belül is. Valamint, ha a véleményeteket kérdezik egy feladatban, akkor azt részletesen kidolgozott előnyök és hátrányok kifejtésével is alá kell tudnotok támasztani. 

Kíváncsiak vagytok, hány pontot lehet szerezni a németérettségin, és milyen feladatokra számíthattok? Esetleg abban nem vagytok biztosak, mikor használhatjátok a szótárat? A nagy németérettségi összefoglalónkat itt találjátok.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.