Hány pontot érhettek el a főtárgyakból az érettségin közép- és emelt szinten?

Mekkora különbség van a pontozásban a két szint között? Mutatjuk, ahogy azt is, hogy az összesített eredmények alapján milyen érdemjegyekkel számolhattok.

  • Tóth Alexandra

Magyar nyelv és irodalom

Középszinten az érettségi feladatsorért összesen 100 pontot kaphattok: az első feladatlappal (szövegértés, érvelés) 50 pontot érhettek el, a másodikkal (műértelmezés, összehasonlítás) pedig 40 pontot. A maradék 10 pontot a helyesírásra (8 pont), és az írásképre (2 pontot) kaphatjátok. Az emelt szintű vizsgán a szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor 40 pontot, a szövegalkotási feladatok (műértelmezés, reflektálás) 50 pontot érnek, a helyesírásra és az írásképre pedig itt is 8+2 pont jár, azaz emelt szinten is összesen 100 pontot kaphattok.

Történelem

A történelemérettségi középszintű írásbeli feladatsorával összesen 100 pontot szerezhettek, egységesen 50-50 pontot az első (rövid választ igénylő) és a második (kifejtős) részért. A pontozás emelt szinten is ugyanígy néz ki.

Matematika

A középszintű matematikai feladatsorra összesen 100 pontot kaphattok az érettségin: 30 pontot az első, 70 pontot pedig a második részre. Az emelt szintű feladatsornál ennél a tantárgynál is eltérő pontozás van: 51 pontot kaphattok a feladatsor első részére, 64 pontot a másodikra.

Angol, német - az idegen nyelvű érettségik

Középszinten idegen nyelvből összesen 117 pontot kaphattok a feladatsorra. Mindegyik feladatlappal összesen 33 pontot érhettek el, kivéve a nyelvhelyességgel, amelyre 18 pontot kaphattok. Emelt szinten minden egyes feladatlapért 30 pont jár, vagyis összesen 120 pontot érhettek el a feladatokkal.

Az osztályozás

A következő táblázatokban megnézhetitek, hogy az összesített eredmények milyen érdemjegyeknek felelnek meg az érettségin. A középszintű érettségi százalékait és osztályzatait itt találjátok:

Középszintű érettségi
80-100%jeles (5)
60-79%jó (4)
40-59%közepes (3)
25-39%elégséges (2)
0-24%elégtelen (1)

Emelt szinten teljesen más százalékok tartoznak egy-egy osztályzathoz - kivéve a ketteshez szükséges minimumot. Ezeket itt nézhetitek meg:

Emelet szintű érettségi
60-100%jeles (5)
47-59%jó (4)
33-46%közepes (3)
25-32%elégséges (2)
0-24%elégtelen (1)
Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.