Keresztféléves felvételi: mikor érkezik a besorolási döntés?

Néhány nap múlva kiderülnek a keresztféléves ponthatárok. Ezt követően hivatalos értesítést is kaptok majd arról, hogy melyik képzésre vettek fel titeket.

  • Tóth Alexandra

Várhatóan 2021. január 25-én határozzák meg a felvételi ponthatárokat. Úgyhogy aznap kiderül, felvettek-e benneteket valamelyik felsőoktatási intézménybe. A döntésről hivatalos értesítést - úgynevezett besorolási döntést - is fogtok kapni, amit az E-felvételi felületéről tudtok majd letölteni - a dokumentum elérhetővé válásáról e-mailt fogtok kapni legkésőbb 2021. január 25-ig.

A besorolási döntésben a Hivatal megállapítja, hogy - a felvételin megjelölt és rangsorolt képzések közül - mely szak esetében értétek el a felvételhez szükséges ponthatárt. Ugyanis a ponthatár alatti felvételi összpontszámmal sajnos nem vehetnek fel titeket. Abban az esetben viszont mindenképpen fel kell venni benneteket, ha elértétek a ponthatárt, kivéve, ha a jelentkezési sorrendben előrébb megjelölt helyre már felvételt nyertetek, vagy ha a felsőoktatási intézmény a meghirdetett szakot nem indítja el. Ez utóbbira akkor kerülhet sor, ha a felvétel alapvető feltételeit teljesítő minimális létszámnál kevesebb a jelentkező - olvasható a Felvin.

Mindezek után legkésőbb február 2-ig felvételi határozatot is kaptok attól a felsőoktatási intézménytől, ahol februárban megkezdhetitek a tanulmányaitokat. Ebben fognak titeket tájékoztatni a beiratkozás helyéről, idejéről és az ezzel összefüggő teendőkről is.

A 2021-es keresztféléves felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.