Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár a hét elején még kérdéses volt, vajon érinti-e a járványügyi szabályozás az őszi érettségiket is, mostanra kiderült, milyen feltételekkel lehet vizsgákat tartani.
A tavaszi vizsgákkal ellentéteben az írásbelikkel még nincs vége az érettségi időszaknak, hiszen nem maradnak el a szóbelik az őszi szezonban. Az emelt szintű szóbeliket november 12-16 között rendezik, a középszintűeket pedig november 23. és 27. között. De milyen hatással van a most meghozott intézkedés a szóbelikre?
A mostani intézkedések nem érintik a jogszabályok által meghatározott egyéb köznevelési programokat, így az érettségi vizsgák szóbeli vizsgarészeit sem, ezeket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartása mellett, az előzetes beosztásnak megfelelően szervezik meg. A védőmaszk viselése a vizsga alatt ajánlott, de nem kötelező. Az érintett iskolaépületekben a belépés általános szabályai érvényesek
- írta a megkesersésünkre az Oktatási Hivatal.
Ennek értelmében az Oktatási Hivatal információi szerint nem lesz kötelező a maszk, annak ellenére sem, hogy már köztereken is kötelező a maszkviselés. Érdekesség azonban, hogy az érettségi vizsgabizottság tagjainak kötelező a maszk viselése. Továbbá korábban írtunk arról is, hogy ha valaki már túl van az írásbeli vizsgán, azonban a szóbeli érettségik idejére igazoltan beteg lesz és karanténba kerül, akkor nem vehet részt a vizsgán. Arról, hogy ilyenkor pontosan mi a teendő és hogyan lehet pótolni a szóbelit, itt olvashattok részletesebben.
A héten az is téma volt már, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke megnyugtatónak tartja, hogy a helyettes államtitkártól ígéretet kaptak rá, hogy az elmaradt érettségik meg lesznek tartva. Tehát azok sem maradnak le a vizsgákról, akik például betegség miatt nem tudtak korábban elmenni. Arról egyébként mi is írtunk már korábban, hogy most sem volt muszáj bepótolni az érettségit azoknak, akik tavasszal a járványhelyzet miatt visszaléptek a vizsgától. Akik még mindig féltek az esetleges fertőzéstől, 2021 májusában is próbálkozhatnak majd.
Hova mentek, ha ismét "kilakoltatnak" benneteket a koliból?
Sokan már a félév elején arra készültek, mikor zárják be újra a kollégiumokat, míg mások bíztak benne, hogy most talán maradhatnak a szobáikban. A tegnapi bejelentés után viszont úgy néz ki, ez nem lesz döntés kérdése. Ismét minden kolisnak cuccolnia kell. De mégis hova? Ti már tudjátok, hol fejezitek be a féléveteket?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).