Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Héten kezdődik az idei őszi érettségi, 2020-ban a koronavírus járvány miatt kialakult helyzetben, a korábbi évekhez képest rengetegen vizsgáznak majd. Mutatjuk a számokat.
A friss adatok szerint idén ősszel 396 intézményben 27 631-en érettségiznek, a lebonyolításban 493 érettségi vizsgabizottság működik közre. Az érettségizők várhatóan több mint 35 ezer vizsgát tesznek: mintegy 8 600-at emelt, 26 400-at pedig középszinten. Ez az elmúlt évek számaihoz képest hatalmas ugrás:
Ez persze nem meglepő, hiszen idén tavasszal a vizsgaidőszak előtt berobbant járvány miatt az előrehozott vizsgákat törölték, és következmény nélkül léphettek vissza azok is akik nem érezték biztonságosnak a tavaszi időszakot az érettségizéshez. A tavaszi időszakban eredetileg 113 ezer diák jelentkezett az érettségire azonban végül csak 84 300 fő vizsgázhatott (végül ebből is csak 82 539-en mentek el az érettségire), 26 638 jelentkezést ugyanis töröltek és 2455 diák lépett vissza a májusi vizsgáktól. A vizsgaidőszakban összesen közel 69 ezer végzős középiskolás érettségizett, és rajtuk kívül 14 ezren tettek legalább egy tárgyból érettségit.
Így várható volt, hogy a diákok - főleg azok, akik nyelvi érettségiből szerettek volna előrehozott vizsgát tenni - visszaszálingóznak majd a 2020-as őszi vizsgákra. A tavasszal kisesett számok azonban még megnövekedett jelentkezők melett sem fedik teljes mértékben a törölt vagy elhalasztott vizsgák számát. Azonban nem is kell kapkodni, egy nyár végi módosítás alapján ugyanis nem muszáj most bepótolni az érettségit azoknak, akik tavasszal a járványhelyzet miatt visszaléptek a vizsgától. Aki még mindig fél az esetleges fertőzéstől, 2021 májusában is próbálkozhat - tudtuk meg nemrég az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi).
A maszk továbbra sem kötelező
Bár tavasszal nem voltak előrehozott vizsgák, az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint - a kormány döntése értelmében - előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni. Idén a jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven teljesíthető vizsgatárgyakat (például történelem, matematika) külön számolva - középszintű érettségit 108, emelt szintűt pedig 67 tantárgyból tesznek.
Szabályok viszont lesznek. A 2020-as őszi érettségi írásbeli vizsgáira vonatkozó biztonsági intézkedések alapján a vizsgaszervezők feladata annak biztosítása, hogy a vizsgák megkezdése előtt a diákok az épületben ne csoportosuljanak, hanem a legrövidebb úton és idő alatt foglalják el kijelölt helyüket a vizsgateremben. A teremben maximum 10 vizsgázó lehet, valamint biztosítani kell a minimum 1,5 m távolságot is.A védőmaszk viselése az írásbeli vizsga alatt ajánlott, de nem kötelező. Az érintett iskolaépületekben a belépés általános szabályai érvényesek, illetve minden vizsgahelyszínen biztosítani kell a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt. Végül ami a legfontosabb: most megtartják a szóbeli számonkéréseket is. A szabályokról bővebben itt írtunk.
Pénteken indul az idei őszi érettségi szezon
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.