Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jellemzően az előzetes ponthatárokhoz közelítő pontok születtek a 2020-as felvételin, vagyis örülhetnek a diákok. Van azonban néhány kivétel (egyetem és szak is), ahol ez nem így alakult.
Frissítés: Itt nézhetitek meg az összes ponthatárt.
Néhány népszerű képzésen előzetes ponthatárt is húznak, így történt ez az idei felvételin is. A "központi" ponthatárok lényege, hogy azok, akik az érintett 41 szak közül választottak, csak akkor szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, ha elérik az előzetesen meghatározott, igen magasan meghúzott ponthatárt.
Az idei pontokra az jellemző, hogy többségében közelítenek a korábban meghatározott, előzetes ponthatárokhoz. Néhány egyetem kivételével - ahol kiugróan magas pontok születtek - mindenhol az előzetes ponthatárok közelében lévő pontok szerepelnek.
A kivételek
Zömében az ELTE képzései azok, ahol magasabb pontok születtek az előzetes ponthatárokénál: van olyan szak, ahol 60 ponttal is feljebb került a limit - ez például a szabad bölcsészet, ahol az előzetes ponthatár 340 pont volt, a végleges tehát pedig 400.
A jogász képzés okozta a legtöbb meglepetést, több egyetemnél jóval magasabb ponthatárok születtek az előzetes, 350 ponthoz képest: 122-vel több az ELTE, a Pázmányon is 108-cal lett magasabb a végleges ponthatár, de a Debreceni Egyetem is 63 ponttal magasabbra emelte a limitjét.
Majdnem hatvan ponttal magasabb ponthatár született a gazdálkodási és menedzsment szakon is, ez a Dunaújvárosi Egyetem esetén 458 lett az előzetes 400 ponthoz képest. De több népszerű egyetemnél született 20-30 magasabb pont a pszichológia és a kommunikáció és médiatudomány szak esetén is.
| Idén felvételiztek? Várjátok velünk a ponthatárokat! |
Ahogy már megszokhattátok, mi is készülünk az idei ponthatárhúzásra. Este nyolc órakor jövünk a ponthatárokkal - így megtaláljátok nálunk az összes egyetem összes képzésének végleges pontszámát. Ezen felül statisztikákkal és elemzésekkel is készülünk, amiből megtudhattok mindent az idei felvételi eredményeiről, pontszámairól és a hamarosan elinduló pótfelvételiről is. Ha szeretnétek megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozzatok fel hírleveleinkre és kövessetek minket Facebookon!
|
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.