Hamarosan kiderülnek a végleges ponthatárok: számoljátok ki, hány pontotok lesz

Már csak bő egy hetet kell várnotok, hogy kiderüljenek a 2020-as felvételi végleges ponthatárai. Múlt héten a dokumentumpótlási időszak is lezárult, ezért már azt is látjátok, hány pluszponttal számolhattok. Ha szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát.

  • Eduline

Az Eduline kalkulátorát egyszerű használni: először adjátok meg a tanulmányi eredményeiteket, majd írjátok be az érettségi eredményeiteket - eddig nem lesz gond, hiszen ezeket már jó ideje tudjátok.

Hogyha választott tantárgynak kémiát, fizikát, biológiát, földrajzot vagy természettudományt adtok meg, és 11. vagy a 12. évfolyamon már nem tanultátok ezeket, annak a két évnek az érdemjegyét kell beírnotok, amelyben utoljára voltak ilyen óráitok.

Az érettségi eredményeknél a harmadik oszlopban azt is jelölnötök kell, hogy melyik tárgyból tettetek emelt szintű vizsgát. Fontos, hogy többletpontot idén is csak akkor kaptok, ha legalább 45 százalékos eredményt értetek el az emelt szintű érettségin, a tárgy a kiválasztott szakon kötelező vagy választható, és a tárgyból szerzett emelt szintű érettségi alapján számolják az érettségi pontokat. Arról, hogy mi történik, ha a választott szakotokon feltétel az emelt szintű érettségi, de nem éritek el a 45%-ot, itt írtunk korábban.

Majd jelöljétek meg az Eduline kalkulátorának negyedik oszlopában ("Választott") azt a két tárgyat, amelyek a kiválasztott szakon kötelező vagy választható érettségi tárgyak – ezeknek a listáját itt találjátok. Ez azért fontos, mert az 500-ból a "második" 200 pontot az így kiválasztott két érettségi tárgy százalékos eredményeiből számolják ki. Ez vonatkozik azokra is, akik például orvosi szakra jelentkeznek. Hiszen ezeken a képzéseken két olyan emelt szintű érettségi tárgyat is választani kell, amik nem szerepelnek a kötelezők között - pl. biológia, kémia vagy fizika. 

Ezután következnek a többletpontok. Figyelem! Az Eduline kalkulátora nem tudja ellenőrizni, a kiválasztott egyetem kiválasztott képzésén adnak-e például többletpontot az OKJ-s szakképesítésért vagy a felsőoktatási szakképzés záróvizsgájáért (ez képzésenként eltérő lehet), ezért először nézzétek meg itt, hogy az adott szakon jár-e az eredményetekért pluszpont.

Ha különböző szakokra felvételiztek, érdemes külön-külön kalkulációkat végezni, hiszen elképzelhető, hogy más-más tantárgyak érettségi eredményét kell beszámítani. Illetve az is fontos, hogy a kalkulátort az alap- és osztatlan szakos felvételi szabályai szerint készítettük el, tehát ha felsőoktatási szakképzésre vagy mesterszakra jelentkeztek, akkor Felvi kalkulátorát érdemes használnotok. 

A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok

"Ha a kihirdetett ponthatár felett van a pontom, már biztos, hogy felvettek az egyetemre?"

Gyakran felmerül a kérdés, hogyha a július 23-án kihirdetett ponthatár felett van a pontszámotok, akkor az azt jelenti-e, hogy már biztosan felvettek benneteket a megálmodott szakra? Íme a válasz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.