Négy buktató az idei felvételiben, amivel az egész jelentkezésetek elúszhat

Az érettségi hamarosan mindenkinek véget ér, az eredmények összesítése után pedig kezdődhet a nagy pontszámítási hajrá. A felvételi azonban nem csak a pontokon múlhat. Összegyűjtöttünk négy olyan buktatót, amin az egész felvételi múlhat

  • Eduline

Ha nem szereztetek érettségit abból a tárgyból, amiből kellene

Akkor is bukhatjátok a felvételit, ha az adott szakon kötelező érettségiből nem vizsgáztok, vagy nem tesztek emelt szintű érettségit a megkívánt tárgyakból. Arról, hogy melyik szakokon kötelező 2020-ban emelt szintű érettségit tenni, itt mindent elolvashattok.

Ha nem éritek el az előzetes ponthatárokat

Fontos tudni, hogy a legtöbb népszerű képzésen előzetes ponthatárokat húznak. Gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi - többek között ilyen szakokon állapítottak meg 2020-ra előzetes ponthatárokat.

Ezeken a képzéseken csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt - függetlenül attól, melyik felsőoktatási intézmény ilyen képzésére jelentkeznek. A 2019-es pontszámokhoz képest a 2020-as központi határok több alap- és osztatlan szakon is csökkentek - ezekről itt olvashattok el mindnet.

Ha nem éritek el a minimumponthatárt

2020-ben is marad a jól megszokott minimumponthatár:

- alap- és osztatlan szakon 280 pont

- felsőoktatási szakképzésen 240 pont

- mesterképzésen 50 pont

Ha ennél kevesebb pontot szereztek, sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges formában nem kezdhetitek meg tanulmányaitokat. A végleges ponthatárok azonban a népszerű intézmények népszerű szakjain ennél jóval magasabbak lesznek. Arról, hogy mi a különbség a minimumponthatárok és az előzetes ponthatárok között, itt írtunk bővebben.

Ha nem mentek át az alkalmassági vizsgán

A felvételi tájékoztató felhívja a figyelmet arra, hogy aki az alkalmassági vizsgán nem jelenik meg vagy „nem felelt meg" minősítést kap, annak a felvételi összpontszáma 0, azaz nulla.

Ez azt jelenti, hogy mindegy, hány pontot gyűjtöttetek tanulmányi és érettségi eredményetekkel, nyelvvizsgákkal, emelt szintű érettségivel, olyan szakra nem kerülhettek be, ahol az alkalmassági vizsga nem sikerült.

Idén több szakra is elég lesz kevesebb pontot szerezni, mint tavaly - itt a teljes lista

Sokszor írtunk már arról, milyen minimumponthatárokat kell idén megugrania az alap- és osztatlan képzésre jelentkezőnek, ahogy arról is volt már szó, befolyásolja-e az idei érettségi rendje a ponthatárokat. Most azt néztük meg, hogy a tavalyi számokhoz képest mely szakokon csökkent már most az előzetes ponthatár.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.