Mi a teendő, ha hibát találtatok a kijavított érettségitekben?

Minden évben előfordul, hogy a diákok felfedeznek egy-egy hibát az érettségi dolgozatuk javításában, amit szeretnének, hogy korrigáljanak. Mi a teendő, ha idén ti is ezek közé a tanulók közé tartoztok? Mutatjuk.

  • Eduline

Ha érettségiről van szó, minden pont sorsdöntő lehet, főleg, ha a felsőoktatásba felvételiztek éppen. Arról korábban már írtunk, hogy mikor és hol tudjátok megnézni az érettségi eredményeiteket, és ezen a napon is van lehetőségetek észrevételeket tenni a javításokkal kapcsolatban.

A megtekintés után másnap délután 4 óráig tudjátok jelezni az iskolaigazgatónak, ha valamilyen hibát találtok a javított feladatlapotokon. Formai követelménye ennek nincsen külön meghatározva, viszont fontos, hogy észrevétel kizárólag a javítási, értékelési útmutatóban foglaltaktól eltérő javítás vagy az értékelés számszaki hibája esetén tehető – hívja fel a figyelmet az Oktatási Hivatal.

Ebben az esetben középszinten az igazgató kijelöl egy az eredeti javító tanártól eltérő szaktanárt a felülvizsgálatra. A vizsgálat csak arra a feladatra vonatkozik, amelyikről az észrevételben szó van, más részét a dolgozatnak érintetlenül hagyják.

Emelt szintű dolgozatok esetén az igazgatónak a kormányhivatalba kell elküldenie a felülvizsgálati kérelmet, ugyanis ezeknek a feladatlapoknak a kivizsgálása az ő feladatuk. Ilyenkor a végleges eredményt a tájékoztató értekezleten tudjátok meg.

Fontos, hogy ha tettetek észrevételt egy feladat esetében, azt függetlenül az előzőtől javítják a szaktanárok, szóval pozitív és negatív irányba is eltérhetnek az eredetitől a feladatra kapott pontok.

Fellebbezni az érettségi vizsgabizottság döntése ellen az eredmények kihirdetését követő 5 napon belül lehetséges, de csakis abban az esetben, ha az érettségi során valamilyen jogszabálysértés történt – emeli ki az Oktatási Hivatal tájékoztatója. Ez ingyenesen megtehető, és formai követelménye sincsen, géppel vagy kézzel írt papíron is be lehet nyújtani, de megfelelő indoklással kell ellátni a fellebbezési kérelmet. Erről részletesebb tájékoztatást az Oktatási Hivatal honlapján kaphattok.

Felvételi kérdés: mi az a kapacitásszám és mikor számít?

Mitől függ, hogy felvesznek-e az általatok választott és megjelölt helyre? Honnan tudjátok, hogy hányan kerülhetnek be a választott képzésre? Mutatjuk a válaszokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.