Holnap érettségiztek informatikából? Ez vár rátok a vizsgán

Holnap reggel 8-kor informatikával folytatódnak az idei érettségi vizsgák. Összeszedtük, hogy milyen feladatok lesznek majd, hány pontot kaphattok egyes vizsgarészekre és mennyi ideig fog tartani az érettségi közép-, illetve emelt szinten.

  • Eduline

A középszintű informatikaérettségi 180 perces összesen 120 pontért, az emelt szintű vizsga pedig 240 perces szintén 120 pontért. A rendelkezésetekre álló időt mind a két szinten tetszés szerint oszthatjátok be és a feladatok megoldási sorrendjét is önállóan határozhatjátok meg.

Miért kell időben érkeznetek a vizsgára?

A gyakorlati vizsga helyszínén már a vizsga kezdete előtt fél órával meg kell jelenni, ahol a rendszergazda által kijelölt helyet kell elfoglalnotok. Ekkor a rendszergazda írásban tájékoztat majd benneteket arról, hogy milyen felhasználói adatokkal tudtok belépni, milyen módon éritek el a vizsgához szükséges forrásfájlokat, illetve arról is kaptok információt, hogy a befejezett munkákat hova kell majd mentenetek.

Milyen témakörök lesznek a vizsgán?

A középszintű informatikaérettségin kaptok szövegszerkesztési, táblázatkezelési, adatbázis-kezelési feladatot, valamint prezentációt, grafikát vagy weblapot is kell készítenetek.

Hány pontot érnek az egyes témakörök?

A szövegszerkesztésre 40 pontot, a táblázatkezelésre 30 pontot, a prezentációra, grafikára, weblapkészítésre szintén 30 pontot, az adatbázis-kezelésre pedig 20 pontot kaphattok. Az egyes témakörök feladatainak, részfeladatainak pontozása feladatfüggő, összpontszámuknak azonban meg kell egyezni a témakörhöz rendelt összpontszámmal.

Az értékelés központi javításiértékelési útmutató alapján történik. A javítási-értékelési útmutató tartalmazza a feladatok részletes megoldásait, annak lehetséges változatait, az egyes megoldásrészekre adható részpontszámokat, annak lehetséges bontását - olvasható a vizsgakövetelményben.

Miben tér el az emelt szintű érettségi?

Emelt szinten a témakörök és a pontozás a következő: a szövegszerkesztés, prezentáció, grafika, weblapkészítés egyben van, amire összesen 30 pontot szerezhettek. A táblázatkezelésre 15, az adatbázis-kezelésre 30 pontot kaphattok. Ezeken kívül pedig algoritmizálás és adatmodellezés feladatot is kaptok 45 pontért.

A 2020-as érettségi időszak összes megoldása közép- és emelt szinten

A héten vizsgáztatok, vagy csak érdekelnek az idei vizsgák feladatai? Most összeszedtük az első hét összes vizsgájának összes megoldókulcsát és feladatlapját.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.