Milyen segédeszközöket használhattok a következő hetekben az érettségin?

Nem csak a fő tantárgyakból használhattok segédeszközöket az írásbelik alatt. Ha a következő hetekben még fogtok választható tárgyból érettségizni, akkor érdemes már előre felkészülnötök a vizsgákra. Segítségképpen most összegyűjtöttük nektek a „legális puskákat”.

  • Eduline

Négyjegyű függvénytáblázat

Ne tegyétek még nagyon messzire a matekérettségin használt függvénytáblázatotokat, ha fizikából vagy kémiából is vizsgáztok. Ezeken az érettségiken ugyanis közép- és emelt szinten is használhatjátok őket.

Földrajz atlasz

A földrajz atlasznak a középszintű írásbeli érettségi második részénél vehetitek hasznát. Fontos, hogy az első feladatlapnál, illetve az emelt szintű írásbeli egyik részénél sem használhatjátok az atlaszt. Erről a segédeszközről a négyjegyű függvénytáblázathoz hasonlóan szintén magatoknak kell gondoskodnotok. Mivel az atlasz rengeteg adatot tartalmaz, ezért érdemes a vizsgák előtt átlapoznotok, és megjegyeznetek, hogy mit hol találtok. Ezzel rengeteg időt megspórolhattok majd magatoknak a vizsgán.

Számológép

Számológépet a fizika-, biológia-, földrajz- és kémiaérettségin is használhattok - de csak olyat, amely szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas. Emellett föciből vihettek magatokkal körzőt, vonalzókat és szögmérőt is.

Meddig kell pótolnotok a hiányzó dokumentumokat a 2020-as felvételin?

Július 9-ig tölthetitek fel az E-felvételi felületére a pontszámításhoz szükséges, de még hiányzó dokumentumokat. Ugyanitt a már benyújtott dokumentummásolatok feldolgozottsági státusza is nyomon követhető.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.