Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Többen gondolják úgy, hogy igazán könnyű feladatsort kaptak idén az angolból érettségizők, de több diák szerint nehezebb feladatok voltak, mint az előző években.
Ezt várták tőletek a középszintű és az emelt szintű angolérettségin - megoldások és feladatok
Teljesen vegyes visszajelzések érkeztek a mai napon angolból érettségiző diákoktól. Többek szerint kifejezetten könnyű volt a vizsga, de van aki jóval nehezebbnek érezte a korábbi évekhez képest. Majdnem mindenki elmondta, hogy a legnagyobb gondot a hallás utáni szövegértés feladat okozta, ugyanis szerintük hadart a szöveget mondó szereplő és nem is artikulált jól.
Réka, a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium diákja szerint különösen könnyű volt a mai vizsga és korrekt feladatok voltak. Az idő is mindenre elég volt. Neki a hallott szöveg értése is jól ment, nem érezte, hogy gond lenne vele. Talán egy feladat volt, ami nehezebbnek ítélt meg.
Bence az egyik nyíregyházi iskola tanulója szerint az idő elég volt bőven, szerinte viszont egyáltalán nem volt könnnyű a vizsga. Főleg a hallott szöveg értése okozott problémát neki és osztálytásainak is. Nem lehetett jól érteni a szöveget. A legtöbb diák örömmel fogadta, hogy nem volt hivatalos level a feladatok között.
Örültem neki, mert nem is gyakoroltam a másikat.
Péter, a budapesti gimnázium tanulója elmondta, hogy szerinte is nehéz volt a hallás utáni szövegértés.
A hallás utáni nagyon nagyon nehéz volt.
Nem artikulált a beszélő és sokszor elhadarta a szöveget. Péter szerint ez a feladatsor jóval nehezebb volt a korábbi évek vizsgáihoz képest. Bár nagyon örült , hogy nincs hivatalos levél a feladatok között, emiatt majdnem elrontotta a levélírást.
A második levelet majdnem hivatalos levélként írtam meg, mert nem számítottam két baráti levélre.
Az angolérettségiről is percről percre tájékoztatunk benneteket ebben a cikkben:
Minden infó az idei angolérettségiről: percről percre
Ma az angolérettségivel folytatódnak a vizsgák, nálunk megtaláltok minden fontos infót. Percről percre tájékoztatunk benneteket a feladatokról, vizsgázókról és nem utolsó sorban a nem hivatalos megoldásokkal is jövünk. Az angolérettségi nap szakmai támogatását köszönjük az Euroexam Vizsgaközpontnak.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.