Ezeket használhatjátok az érettségin: atlaszok és más segédeszközök

Milyen "legális puskákat" használhattok az idei érettségin? Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

  • Eduline

Idén csak írásbeli vizsgák lesznek, a jelenlegi tervek szerint május 4-étől írják a feladatlapokat az érettségizők. A fő tárgyaknál külön szabályok vannak arra vonatkozóan, hogy milyen segédeszközt vihettek magatokkal.

Töri

A töriérettségin háromféle atlaszt fogadnak el a vizsgán, fontos, hogy ezeket nem tartalmazhatnak kronológiai adattáblázatot. Az atlaszok ISBN-kódjait mindenképp ellenőrizzétek a vizsga előtt, ugyanis az atlaszokat az írásbelire ti viszitek magatokkal. A kódok a következők:

  •  Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903 (1. kiadás, 2015)ISBN 978-963-682-880-6
  • Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903/1 (1. átdolgozott kiadás, 2016)ISBN 978-963-436-002-5
  • Történelmi atlasz középiskolásoknak FI-504010903/2 (1. kiadás, 2017)ISBN 978-963-436-159-6

Matek

A matekérettségin szintén nektek, vizsgázóknak kell gondoskodniuk a következőkről: használhattok függvénytáblázat - ebből akár többfélét is egyszerre -, zsebszámológépet, körzőt vonalzót és szögmérőt. Ezeket is érdemes összegyűjteni, előkészíteni a vizsga előtti napokban. A számológép esetén külön kikötés, hogy "szöveges adatok tárolására és megjelenítésére" ne legyen alkalmas.

Magyar

A magyar nyelv és irodalom az egyetlen olyan fő tárgy, ahol nem nektek kell gondoskodnotok a segédeszközökről. Ebből a tárgyból a vizsgabizottság biztosít - tantermenként négy példányban - helyesírási szótárat. A vizsga alatt ezt is érdemes lehet majd lapozgatni, főleg, ha elbizonytalanodnátok.

Nyelvi érettségik

Az idegen nyelvi érettségik esetén ti magatok vihettek a vizsgára egy nyomtatott szótárat, amit csak a vizsga negyedik részénél, az íráskészséghez használhatjátok.

Tippek az utolsó hétre: ezeket kell átnézni a matekérettségi előtt

Hamarosan elérkezik a pillanat, amikor a végzős diákoknak túl kell esniük életük első nagy vizsgahelyzetén, és meg kell írniuk az érettségi vizsgákat. Most a Studium Generale (SG) matematika szekciójának vezetője adott tanácsokat, miket érdemes összeszednetek az érettségi előtt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu