Aki szóban jobb, az most rosszul jár, a felvételizők egy évet veszíthetnek

Az érettségik kezdetéig már fél hónap sincs hátra, nehéz helyzetben vannak, akik most érettségiznek.

  • Eduline

Késében van a kormány az érettségi vizsgák szabályozásban is, illetve a szabályok közlésében, kétségek között hagyva ezzel sok középiskolást – mondta el Asbóth Márton a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezetője a Klubrádiónak.

A TASZ már egy hónappal ezelőtt kérte, hogy hogy tisztázzák, mire számítsanak a középiskolások. A programvezető szerint az már csak egy adalék, hogy a miniszterelnök május 3-ra teszik a járvány tetőzését. Véleménye szerint hátrányba kerül, aki szóbelin meggyőzőbben tudná kifejezni magát, hiszen nem tud javítani az írásbeli eredményén. Mivel elektronikus úton nem lehet vizsgázni, így csak ősszel tudnak érettségizni azok diákok, akik például házi karanténban lesznek az érettségi idején, vagy más okból nem tudnak elmenni vizsgázni.

Asbóth Márton megemlíti, hogy több jogvesztő határidőt is tartalmaznak a szabályok. Például a dolgozatok javításához tehettek észrevételt a diákok, ez néhány pontot jelenthetett, ami adott esetben jól jöhetett a felvételi határ átugrásához, ettől a lehetőségtől gyakorlatilag elestek. Elmondta, hogy aki most lemarad, az nem felvételizhet, ősztől nem tud egyetemre, főiskolára menni, veszít egy évet.

Érettségi a járvány tetőzésének idején: „új adat, elemezni fogjuk"

A kormány döntése szerint az érettségik elkezdődnek május 4-én, azonban a miniszterelnök nemrég kijelentette, hogy a járvány tetőzése május 3-ra várható. Most reagáltak a kérdésekre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.