Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ha lehet hinni a miniszterelnök által idézett szakértői véleménynek, akkor az eredeti időpontban megtartott érettségik komoly következménnyel járhatnak.
Orbán Viktor a tegnapi ajkai kórházban említette meg azt, hogy szakértők május 3-ra várják a koronavírus-járvány csúcspontját. Ez mindössze egy nappal előzi meg május 4-ét, vagyis az érettségi tervezett kezdetét - hívja fel a figyelmet a Portfolio.
Ez ellen a napokban több szervezet is fellépett, titakozott. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete például a szabadságok igénylését javasolja a tanároknak, hogy megakadályozzák a májusi érettségiket. Azonban ha a vizsgákat megtartják a tervezett időpontban, a Portfolio szerint, ebben az esetben nem május 3-a, hanem egy későbbi dátum lehet a tetőzés, hiszen az iskolákban szervezett vizsgáknál mindenképpen sérül a távolságtartás alapelve, amelyre hivatkozva március közepe óta a diákok előtt zárva tartanak az iskolák.
A 2020-as érettségivel kapcsolatos legfrissebb anyagainkat itt olvashatjátok. Az idei érettségi tervezett menetét pedig itt nézhetitek meg.
Itt az idei érettségi menetrendje: dátumok egy helyen
Akkor pontosan hogyan és mikor lesznek az idei vizsgák? Megjelent a tegnapi rendelet a Magyar Közlönyben, mutatjuk a részleteket. A Magyar Közlönyben többek között a dátumokról is olvashattok már. Itt van a teljes vizsgaidőszak menete: Ezek szerint a vizsgák május 4-én 9-kor kezdődnek magyar nyelv és irodalommal és május 21-én délután olasszal érnek véget.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).