Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nyilvánosságra hozta a 2020-as őszi érettségi általános tájékoztatóját az Oktatási Hivatal (OH). Mutatjuk a részleteket.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kormány bejelentette, hogy idén csak írásbeli érettségik lesznek. A helyzet miatt senkinek nem kötelező vizsgázni, aki nem jelenik meg most, az ősszel érettségizhet. Azzal viszont számolnia kell, hogy az idei felvételiből kimarad.
A jelentkezési határidő az október-novemberi vizsgaidőszak esetén szeptember 5-e. Mivel idén ez szombati napra esik, ezért a jelentkezési határidő az ezt követő első munkanapon jár le. Az érettségi vizsgára történő jelentkezés az e célra szolgáló jelentkezési lappal történik, amelyet az érettségi jelentkezést fogadó intézménybe kell benyújtani – olvasható az Oktatási Hivatal (OH) oldalán közzétett legfrissebb tájékoztatóban.
A tanulói jogviszonyban álló, érettségi bizonyítvánnyal még nem rendelkező vizsgázó az október-novemberi vizsgaidőszakban abban a középiskolában jelentkezhet, amellyel a tanulói jogviszonya fennáll, illetve, ha a középiskola nem szervez érettségi vizsgát, valamely vizsgaszervezésre kijelölt középiskolában adhatja le a jelentkezését. Az október-novemberi vizsgaidőszakban vizsgát szervező középiskolák listája augusztus második felétől található meg az OH oldalán.
Azok a tanulók, akiknek már van érettségi bizonyítványuk, abban a középiskolában jelentkezhetnek újabb – például szintemelő – érettségire, ahol a tanulói jogviszonyuk fennáll. Ha a középiskola nem szervez érettségit, akkor a kijelölt középiskolában vagy a kormányhivatalnál van erre lehetőség.
Mikor kell fizetni az érettségiért?
Ha az érettségit a tanulói jogviszonyotok ideje alatt szerzitek meg, akkor nem kell fizetnetek érte, illetve az adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti, tanulói jogviszonyban tett sikertelen érettségi vizsga első javító- és pótló vizsgája is térítésmentes. Ingyenes továbbá a szakgimnáziumban az érettségi végzettséggel rendelkező tanuló részére egy szakmai érettségi vizsgatárgyból tett érettségi vizsga és első alkalommal a javító- és pótlóvizsga. Minden más esetben a vizsgáért vizsgadíjat kell fizetni - írják.
A teljes tájékoztatót itt érhetitek el.
Fontos, hogy ezek a szabályok a tanulói jogviszonnyal rendelkező diákokra vonatkoznak. Ha előrehozott érettségiznétek, vagy már megkezdtétek az érettségit, de még nem fejeztétek be – azaz javító vagy pótló vizsgát tennétek, – vagy érettségi bizonyítvánnyal már rendelkeztek és nincs tanulói jogviszonyotok, de szeretnétek érettségizni, akkor itt tájékozódhattok a 2020-as október-novemberi vizsgaidőszakról.
Mi lesz a már végzett, de felvételiző diákokkal?
Az érettségi döntés bejelentése óta sorra érkeznek az olvasói levelek hozzánk, most inkább kérdésekről, mintsem személyes véleményekről.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).