Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Felsőoktatási szakképzésre jelentkeztetek az idei felvételin? Összeszedtük, milyen pontszámítási szabályokra számíthattok ezeken a képzéseken.
Az alap és osztatlan képzésektől eltérően a felsőoktatási szakképzéseken 240 a minimumponthatár, vagyis ennyi ponttal (az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de a más jogcímen adható többletpontok nélkül) már akár be is kerülhettek a kiválasztott szakokra. A konkrét szakok ponthatárai - amelyek véglegesek várhatóan 2020. július 23-án lesznek - persze ezt a számot meghaladhatják, az intézmények által megadott kapacitásszám és a jelentkezők számának függvényében.
Ha felsőoktatási szakképzésre jelentkeznétek, akkor jó, ha tudjátok, hogy ezeken a szakokon a felvételi összpontszámot a Felvi információi háromféleképpen lehet kiszámítani: a tanulmányi pontok kétszerezésével plusz a többletpontokkal, vagy a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összeadásával és a többletpontokkal, vagy az érettségi pontok kétszerezésével hozzáadva a megszerzett többletpontokat. Szerencsére ezek közül mindig a legelőnyösebb módon számolják majd ki a pontjaitokat.
Bár többletpontot ugyanúgy kaptok érte, a felsőoktatási szakképzéshez 2020-ban sem lesz kötelező az emelt szintű érettségi. Ugyanis a kötelező emelt szint csak azokra vonatkozik, akik alapképzésre és osztatlan mesterképzésre jelentkeznek. Tehát ha mégis tesztek ilyen vizsgát, akkor az erről szóló tanúsítványt vagy bizonyítvány legkésőbb 2020. július 9-ig kell majd feltöltenetek, csakúgy mint a többi olyan dokumentumot, amelyért pluszpontot kaphattok a felvételin.
Továbbtanuláshoz is jól jöhet
Bár diploma nem jár az elvégzett négy féléves képzésért, viszont felsőfokú szakképzettséget igazoló oklevelet kaptok a sikeres záróvizsga után, így előny, hogy nem kell évet halasztanotok. Arról nem is beszélve, hogy ha felsőoktatási szakképzés elvégzése után azonos képzési terület alapképzésén szeretnétek továbbtanulni, többletpontokat kaphattok.
A 2020-as felvételiről szóló cikkeinket itt olvashatjátok.
Sok szakon már most számolhattok ezekkel ponthatárokkal - mutatjuk az előzetes ponthatárokat
A felvételi időszakhoz szorosan hozzátartozik, hogy az érettségire készülő diákok - változó rendszerességgel ugyan -, de a felvételi pontjaikat számolgatják. De mennyi is az a bizonyos szükséges pontszám? Mutatjuk az előzetes ponthatárokat.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).