Fontos teendő a felvételi jelentkezés előtt: minden infó a kreditelismerési eljárásról

Ha mesterképzésre szeretnétek felvételizni, már jóval a jelentkezés előtt érdemes utánajárni, milyen feltételekkel kerülhettek be a kiszemelt szakra. Ez ugyanis azon múlik, a korábbi képzésetek elfogadható-e előzményként, és mennyi kreditet számítanak be.

  • Eduline

Mesterképzésre csak legalább alapszakos vagy a 2006 előtti képzési rendszer szerinti legalább főiskolai szintű végzettséggel jelentkezhettek. Ez ugyanakkor nem elég ahhoz, hogy bármelyik szakra bekerülhessetek, ugyanis sok függ attól, hogy milyen képzésen diplomáztatok korábban, és azt elfogadják-e előzményként.

Ha igen, ennek többféle módja lehet: vannak a jelentkezés során teljes kreditértékkel beszámítható szakok - ezek esetében nincs plusz tennivalótok -, illetve olyanok, amelyek meghatározott kredit teljesítésével vehetők figyelembe. Ez utóbbiakról az adott felsőoktatási intézmény dönt az úgynevezett kreditelismerési eljárás keretében: ennek során megállapítják, a korábban megszerzett kreditekből mennyi szakterületi kredit ismerhető el - olvasható a felvételi tájékoztatóban.

Ha csak a minimálisan előírt szakterületi kreditszámmal rendelkeztek, bekerülhettek a szakra, de a minimális és a szükséges kreditszám különbözetét a mesterképzés első két félévében, a többi tárggyal párhuzamosan kell megszereznetek, a felsőoktatási intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának Hallgatói Követelményrendszerében meghatározottak szerint.

Ha nem ismerhető el a minimális kreditszám sem, akkor nem kerülhettek be az adott mesterképzési szakra. Ebben a táblázatban nézhetitek meg, hogy az egyes mesterszakokon milyen korábbi tanulmányok számíthatók be és milyen módon.

A kreditelismerési eljárás a felsőoktatási intézmények hatáskörébe tartozik - díjat is kérhetnek érte -, ezért bővebb információt tőlük tudtok kérni. Érdemes előzetes eljárást kezdeményezni még a jelentkezési határidő előtt - ezzel elkerülhetitek, hogy feleslegesen felvételizzetek az adott szakra. A kreditelismerési határozat másolatát mellékelhetitek a jelentkezéshez is.

A mesterszakos felvételin maximum 100 pontot szerezhettek, ebből legalább 50-et kell elérni. A pontszámítási szabályokról itt olvashattok, azt pedig, hogy - a felvételi eljárásban meghatározottakon túl - milyen dokumentumokat kérhetnek az egyetemek, itt nézhetitek meg. 

A 2020. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni: folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Felvételi 2020: ezeket a dokumentumokat kell feltölteni február 15-ig

Milyen dokumentumokat kell feltöltenetek a jelentkezési határidőig, hogy érvényes legyen a jelentkezés, illetve megkapjátok értük a többletpontokat? Itt vannak a tudnivalók.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.