Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek.
Kifejtette: 2020-ban változnak a felvételi követelmények, és az emelt szintű érettségi kiemelt szerepet játszik a jövőben, egy tárgyból kötelező lesz letenni. Egy ilyen módosítás felelősséggel jár - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a köznevelési intézményekben a tanulók felkészítése már az új szabályoknak megfelelően zajlott. Ugyanakkor a tárca érzékelte, hogy van egy olyan jelentkezői kör, amely már "nincs a rendszerben", mert több éve érettségizett. Úgy számolnak, hogy a programon keresztül több ezer diáknak tudnak majd segíteni a felkészülésben - jelezte az államtitkár.
Milyen feltételekkel kerülhettek be egyetemre, főiskolára 2020-ban? Itt a teljes lista
Mit kell teljesítenetek a 2020-as felsőoktatási felvételin ahhoz, hogy bekerüljetek a kiválasztott szakra? Ezeknek a feltételeknek kell megfelelnetek.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: délután szervezik a programokat, amelyeket olyan pedagógusok tartanak, akik a középiskolásokat is felkészítik az emelt szintű érettségire.
Mintegy 50-60 intézmény indít várhatóan ilyen tanfolyamot, a jelentkezők számától függően. A programra minden nagykorú, cselekvőképes, tanulói jogviszonnyal nem rendelkező, gimnáziumi érettségit december 31. előtt szerzett magyar állampolgár jelentkezhet, aki emelt szintű érettségi szeretne tenni a 2020 május-júniusi vizsgaidőszakban - írják.
Minden megyében szerveznek emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből, angolból, németből, fizikából, biológiából, kémiából vagy földrajzból.
A heti kétórás, csoportos felkészítők 2020. január második hetében kezdődnek, és április 30-ig tartanak. A csoportok minimális létszáma 8 fő, ha ezt nem éri el a jelentkezők száma, akkor a szervező intézmény és fenntartó dönti el, hogy elindítják-e a felkészítőt. A részvétel ingyenes, de a jelentkezőnek írásban vállalnia kell, hogy az általa előzetesen megjelölt felkészítőn részt vesz. Jelentkezni Klebelsberg Központ oldalán tudtok majd.
Változtak a pontszámítási szabályok: kalkulátor a 2020-as felvételihez
A középfokú nyelvvizsga követelményét eltörölték, a kötelező emelt szintű érettségi viszont megmaradt. Pontszámító kalkulátorunkkal megtudhatjátok, hány pontot szerezhettek a 2020-as felsőoktatási felvételin.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).