Eltörölte a kötelező középfokú nyelvvizsga követelményét a kormány

Elfogadta a kormány a kötelező középfokú nyelvvizsga eltörléséről szóló javaslatot - írja a hvg.hu.

  • Eduline

Eláll a kormány a felsőfokú felvételihez kötelező középfokú nyelvizsgától, jelenti be a Miniszterelnökséget vezető miniszter, ez korábban szakmai konszenzussal született döntés volt, de most mindenki ágál ellene, így visszavonja ezt a kormány - írja a hvg.hu. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón azt mondta: nem lát esélyt arra, hogy a most feloldott szigorítást egy-két éven belül visszaállítanák.

Arról korábban már írtunk: az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolta a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtotta be a kormánynak - jelentette be Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencián.

Ahogy korábban írtuk, ha nem változtattak volna a kötelező nyelvvizsga követelményén, 2020-ban jóval kevesebben kerültek volna be egyetemre, főiskolára - a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a felsőoktatásért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is látta a problémát. A HÖOK többek között azt  is javasolja, hogy a felsőoktatási tanulmányok első évének végéig kapjanak haladékot a diákok.

Mégsem lesz kötelező a nyelvvizsga a 2020-as felvételin? Javaslatot nyújtott be a minisztérium

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelmény kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül, az erről szóló javaslatot szerdán nyújtja be a kormánynak - jelentette be Schanda Tamás, a tárca parlamenti államtitkára Hajdúszoboszlón, a XXI.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.