Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Este nyolckor érkeznek a 2019-es felvételi ponthatárai, aki pedig megadta a mobilszámát, sms-t is kap arról, melyik szakra került be. Ám akkor sem kell aggódni, ha nyolckor nem érkezik meg az sms.
Felvételizők, figyelem: itt van az összes 2019-es felvételi ponthatár
„A 2019 szeptemberében induló képzések ponthatárait várhatóan este nyolckor hirdetik ki, és azok elsőként a Felvi.hu-n lesznek elérhetők. Azok a jelentkezők, akik megadták a mobilszámukat, SMS-értesítést is kapnak az eredményekről. Mivel a szolgáltatónak nagyszámú üzenetet kell kiküldenie, ezért előfordulhat, hogy csak jóval a ponthatárok kihirdetése után érkezik meg az üzenet” – hívja fel a figyelmet a Felvi.hu.
Hozzáteszik: számos oka lehet, ha valaki egyáltalán nem kap sms-t. Elképzelhető, hogy tévesen adta meg a mobilszámát, esetleg az időközben megváltozott. A felvételi eredményét azonban nem csak az sms-ből tudhatjátok meg, megnézhetitek a ponthatárokat is, és érdemes belépni az E-felvételi rendszerébe is, ahol szintén megtaláljátok az eredményeteket.
Kövessétek a ponthatárhúzás napján az Eduline-t, reggeltől estig minden fontos eseményről, hírről beszámolunk: ott leszünk a budapesti Pont Ott Partin, megmutatjuk az idei felvételi legnépszerűbb szakjait, és persze este nyolckor jövünk a ponthatárokkal!
Tíz dolog, ami (tényleg) minden felvételizőnek eszébe jut ma
Nektek is olyan gondolatok cikáznak a fejetekben, "mi van, ha mégsem kerültök be" vagy "ha sikerül a felvételi, akkor hogyan tovább"? Szerencsére nem vagytok egyedül. Összeszedtük azokat a gondolatokat, ami minden felvételiző fején átfutnak az utolsó pillanatban.
Indul a szavazás: ti bekerültök a kiválasztott egyetemre, főiskolára?
Eljött a nagy nap: ma este nyolckor nyilvánosságra hozzák a 2019-es felvételi ponthatárait. Ti milyen eredményre számítotok ma este? Szavazzatok!
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).