Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Merőben más élethelyzetben találják magukat a friss egyetemisták és főiskolások akkor, amikor az első szemeszterükre készülnek.
Felvételizők, figyelem: itt van az összes 2019-es felvételi ponthatár
A vizsgaidőszakok most még óriási kérdőjellel állnak előttük, mielőtt azonban belevetnék magukat a gólyák hétköznapi életébe, egy másik fronton is jól kell teljesíteniük. Kirepülve a családi fészekből saját lábra kell állni, melyhez elengedhetetlen egy otthon, amely biztonságos menedéket nyújt a mindennapokban.
Kovács Ildikó önvédelmi szakértő ezért összeállított 5+1 tippet, melyet mindenképpen érdemes megfogadni.
1.Amennyiben úgy véljük, megtaláltuk a tökéletes albérletet, mely igényeinknek megfelel, nézzük meg több napszakban a környéket, most azonban ne a csinos házakat nézzük, hanem elsősorban a közbiztonság szempontjából vizsgáljuk meg a környező utcákat. Vegyük sorra azt is, hogy az adott utcaszakaszokon szükség esetén hová tudunk segítségért fordulni, milyen messze van a rendőrség vagy a legközelebbi éjjel-nappali, ahol a segítségünkre lehetnek - tanácsolja
2. Lehetőség szerint töltsünk el egy kis időt a ház előtt, vagy a belső udvarban, hogy meglássuk, milyen mozgás van, kik lesznek a szomszédjaink. Nézzük meg mennyire biztonságos a lépcsőház, a lift, záródik-e a kapu, megfelelően ki van-e világítva a folyosó. Sok utcai támadást követnek el lépcsőházakban, fontos, hogy biztonságosnak ítéljük meg a ház belső tereit is.
3. Amennyire csak tehetjük, törekedjünk arra, hogy ismerősökkel költözzünk össze. Ha ez nem megvalósítható és csak egy szobát tudunk bérelni, tartsuk szem előtt azt, hogy azonos neművel osztozzunk leendő otthonunkon, vadidegen fiú és lány ne költözzön össze - tanácsolja.
Ezeket a lakásokat olcsóbban ki lehet bérelni: paneleket (is) keresnek az egyetemisták
Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei. A panelek az átlagnál olcsóbbak, ezért a diákok leginkább ezeket a lakásokat keresik majd a most induló szezonban.
4. Ne egyedül nézzük még az ingatlant, mindig vigyünk magunkkal kísérőt. Mielőtt szerződést kötnénk, kérjük ki a tulajdoni lapot. Bár ez ötezer forintos költséggel jár, mégis hatalmas jelentősége van. A dokumentumból ugyanis megtudjuk, hogy valóban a tulajdonostól béreljük-e majd a lakást, neki adjuk-e a kauciót. Ha megbizonyosodtunk arról, hogy valóban az illetékessel állunk kapcsolatban, hivatalosan is kössünk bérleti szerződést, így a későbbiekben egy sor kellemetlenségtől és akár anyagi veszteségtől is megkímélhetjük magunkat. A kaució és első havi bérleti díj átadásakor legyen velünk rokon vagy ismerős.
5. Egyeztessünk a főbérlővel arról, hogy beköltözésünket követően szeretnénk a zárat lecserélni, hogy a korábbi bérlők ne tudjanak bemenni otthonunkba. Alapvetően is érdemes olyan lakást választanunk, ahol van biztonsági ajtó, az ablakokon pedig rács, hiszen például a belvárosban különösen gyakran fordul elő az, hogy a körfolyosóra nyíló ablakokon keresztül hatolnak be a betörők.
+ 1: Iratkozzunk be kifejezetten nőknek, illetve férfiaknak szóló önvédelmi oktatásra, hogy néhány hónap alatt el tudjuk sajátítani azokat a technikákat, melyek segítségével eredményesen meg tudjuk védeni magunkat egy esetleges támadási szituációban.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).