Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei. A panelek az átlagnál olcsóbbak, ezért a diákok leginkább ezeket a lakásokat keresik majd a most induló szezonban.
Az MTI-nek kedden küldött elemzésben a cég a legolcsóbbnak számító 40 négyzetméternél kisebb garzonlakásokat, illetve a panellakások bérleti díjait hasonlította össze Budapesten és az egyetemvárosokban július közepi állapotot tükröző adatai alapján.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kiemelte, az országos albérletkínálatban 1150 panellakás és majdnem 2500 garzonlakás található, bár ezek között van átfedés, minden tizedik garzon panellakás a kínálatban.
A fővároson és az országon belül is vannak különbségek, de az szinte mindenhol igaz, hogy kisebb alapterületű lakások és a panelek az átlagnál olcsóbbak, ezért a diákok leginkább ezeket a lakásokat keresik majd a most induló szezonban - tette hozzá. Adataik szerint júliusban Budapesten a 40 négyzetméternél kisebb kiadó lakások adták az albérletkínálat 18 százalékát.
Öt plusz egy dolog, amire figyelnetek kell, ha albérletbe költöztök szeptembertől
Ha úgy érzitek, nincs esélyetek bekerülni kollégiumba vagy nem is volt tervben a koli szoba, akkor fontos, hogy képben legyetek az albérletekkel. Minek kell a szerződésben lennie, lesz-e kaució és mi a szabály arra az esetre, ha felmondjátok a szerződést. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat, amire figyelnetek kell, ha albérletbe költöztök.
A nagy egyetemvárosok közül Pécsen és Győrben szintén a kínálat ötödét tették ki a garzonlakások, Debrecenben és Szegeden csupán 14-15 százalék volt az arányuk. A legjobb helyzetben a miskolci diákok vannak, itt ugyanis a kiadó lakások több mint negyedét az olcsóbbnak számító garzonlakások adják - mutatott rá Balogh László.
Az ingatlan.com elemzése szerint júliusban a fővárosi kiadó lakásokért átlagosan 160 ezer forintot kértek. A 40 négyzetméternél kisebb garzonokért 140 ezer forintot, a panellakásokért pedig 125 ezer forintot.
Az egyetemek, főiskolák szempontjából kiemelten fontos városrészek közül Budapesten a XI. kerületben a kiadó panelek átlagára 158 ezer forint volt, a garzonoké pedig 130 ezer, a XIII. kerületben előbbiekért 140 ezer forintot, utóbbiakért szintén 130 ezer forintot kértek a tulajdonosok. Debrecenben júliusban 100 ezer forintnál járt az átlagos bérleti díj. A panellakások esetében 95 ezer forintra, a garzonoknál pedig 80 ezer forintra rúgott. Miskolcon a kiadó lakások bérleti díja átlagosan 80 ezer forint, a paneleké szintén, míg a garzonoknál 60 ezer forint az átlag.
A szegedi piacon 100 ezer forintos átlagos bérleti díjjal mennek az albérletek. A panelekért 95 ezer, a garzonokért 85 ezer forintot kell adni havonta. Jelentős az eltérés a győri bérleti díjakban: a 100 négyzetméteresnél kisebb albérletek átlagosan 110 ezer forintba kerülnek, a panelek alig olcsóbbak, 100 ezer forintot kell értük adni, míg a 40 négyzetméteresnél kisebb garzonoknál 58 ezer forint az átlag.
Pécsen az ingatlan.com elemzése szerint az összes albérlet átlaga 95 ezer forint. Ennél 5 ezer forinttal alacsonyabb a panellakások havi bérleti díja, a garzonoké pedig 80 ezer forint volt július közepén.
| Idén felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).